2016. március 12., szombat

1. fejezet

Sziasztok! 
Végre elérkezett ez a nap is. Nektek csak egy hetet, nekem viszont három hónapot kellett arra várnom, hogy megosszam veletek a történet első fejezetét, ami elkalauzol benneteket egy nem mindennapi helyre. Köszönöm az eddig érkezett dicséreteket, elképzelni nem tudjátok milyen jól esett látni, hogy már csak az előzetes és a fülszöveg ennyire megfogott benneteket. Bízom benne, hogy ugyanúgy tetszeni fog nektek, amit olvashattok az elkövetkezendő percekben. A mai nap nagyon fontos a számomra, ugyanis ma töltöttem be a 16. életévemet, és hát mi lehetne a nagyobb ajándék egy író számára, mint az, hogy az összes olvasójának tetszik a munkája?
Félelemben gazdag olvasást kívánok!❤ 

Nicole










Seven devils in my house!
See they were there when I woke up this morning
I'll be dead before the day is done




   Hirtelen tapostam rá a fékre, amit valószínűleg autóm kerekei nem igazán szívleltek, legalábbis a hosszú fülsüketítő hang hallatán erre következtettem. Őrületesen szerencsésnek éreztem magam, amiért senki nem közlekedett mögöttem, ugyanis szinte biztosra mentem, hogy az előbbi manőveremet nem úsztam volna meg egy karambol nélkül. Szívem még mindig hevesen vert, mikor a majdnem pórul járt őz lassan elsétált előttem, majd, amint patája újból a fű borította részhez ért pillanatok alatt eltűnt a látókörömből. Pedig azt hinné az ember, hogy ezek a kisállatok csak éjszaka merítenek elég bátorságot, ahhoz, hogy kimerészkedjenek a magas és terebélyes fák védelmező árnyékaik közül. Vártam egy kicsit, hogy újból nyugodt lelkiállapotban tudjak vezetni, majd erősen megmarkoltam a kormányt és finoman ráléptem a gázra, ezzel folytatva a majdnem két órája tartó utamat. Nem kellett sokat mennem, míg a körülöttem lévő növények egyre csak ritkultak, majd, amint elhaladtam a várostábla mellett minden kietlenné vált, egészen addig, míg meg nem jelentek az első épületek. 
   Silvermead utcái tágasak, tiszták és szinte már túl rendezettek voltak. A magas épületek pedig még jobban azt sugallták magukból, hogy egy elit és káoszt nem tűrő helységet ékesítenek. Nem túl sok információt gyűjtöttem be a városról, hiszen fene se gondolta, hogy ilyen hatalmas, ám mázlimra a végállomásom utcanevét sikerült megkeresnem még indulás előtt. Életemből mindössze tizenöt percet vesztegethettem el arra, hogy megtaláljam a keresett utcát, azon belül is a megfelelő házat. A kétemeletes épület fehér téglákból készült, a falakon cserepes virágok és más-más futónövények díszelegtek. Mikor kiszálltam az autómból bezártam azt, majd kis izgalommal megindultam a kapu felé. A kilincslenyomása után nyikorgás zavarta meg a csendes környék egyhangúságát, majd amint beléptem rajta ugyanazzal a nyikorgó hanggal zárult be mögöttem. Lépteimet mindenféle színben pompázó virágok kísérték, melyek a gondosan kikövezett út mentén voltak megtalálhatók. A három lépcsőfok megtétele után a teraszon álldogáltam, míg végül mély levegőt véve, talán kissé túl vehemens mozdulatokkal kopogtattam be a szintén fehér színű ajtón. Nem tudtam, miért kezdtem el feszengeni a gondolattól, hogy hamarosan újra szemtől szemben találom magam barátnőmmel. Azt hittem, hogy csak az új környezet játszik az érzéseimmel.  
Nem telhetett el pár másodpercnél több mire végre nyílt az ajtó, és megpillantottam a nálam kicsivel alacsonyabb Nicole Lived vállig érő szőke haját, világos kék szemét és fülig érő mosolyát, ami nagy valószínűséggel miattam ült ki csinos arcára. 
- Isten hozott Silvermeadben! - vigyorgott még mindig tele energiával, majd szorosan magához ölelt, amit én örömmel viszonoztam. 
- Igazából csak az autóm - viccelődtem, és a pillanatnyi hatásszünetből arra következtettem, hogy nem esett le neki rögtön a szuper poénom mondanivalója. 
- Jól utaztál? - kérdezte, miközben elhúzódott tőlem, és félreállt az ajtóból, hogy betudjak lépni a lakásba. 
Sejtésem beigazolódott, ugyanis a ház belseje is világos színek sokaságában fürdőzött. A hatalmas ablakokon beszűrődött fény átjárta az egész teret, és megvilágította az épület minden szegletét.
- Azt leszámítva, hogy a városhatár előtt majdnem elütöttem egy őzet… igen, egész jól utaztam. Szerintem szegény állatka megpróbálta megakadályozni, hogy ide jöjjek - feleltem barátnőm kérdésére, amin sejtelmesen elmosolyodott. 
- Ne aggódj, ebben a városban semmi rossz dolog nem fog veled történni. Ezért hívtalak ide. 
Szívből reméltem, hogy igaza lesz. Elég kellemetlen dolgok történtek velem az elmúlt évek során. Azért hagytam magam mögött mindent, hogy megszabaduljak múltamtól, mielőtt az még teljes egészében felemésztene. Silvermead, Nicole elmondása szerint csendes, és békés környék, ahol a legrosszabb dolog, ami történhet veled az az, hogy eléd állnak a sorban a pénztárnál. 
Tekintetem újból végig szaladt a folyosó falain, miközben barátnőm mellett sétáltam. Szemem megakadt pár fényképen, ami a nem rég lezajlott esküvőn készült, és én is ott virítottam rajtuk.  
- Azokat csak most tettem ki, hogy azt hidd, gondolunk rád mindennap - szólalt meg komoly tekintettel. 
- Sejtettem - vigyorodtam el, mire az ő ajka is felfelé ívelt. 
A nappaliba érkezvén szembe jött velünk Nicole férje, Jamie. Barátnőm egy évvel fiatalabb nálam mégis elég korán döntött úgy, hogy egy egész életre elkötelezi magát egy olyan férfi mellett, aki még az én válogatós ízlésemnek is megfelelt volna magas termetével, kissé hosszúra hagyott szőke hajával, és mélykék szemével, ami miatt teljes mértékben megértettem, hogy barátnőm miért volt annyira biztos a döntésében. Jamie és Nicole nem csak külsejük, de személyiségük alapján is nagyon hasonlítottak, amit egyszerre tartottam jó és rossz dolognak. Nagyon melegszívűek, figyelmesek és tapintatosak mindenkivel szemben, ezek mellett pedig mindkettőjüknek angyalpofijuk van, amiből árad a makulátlanság. 
- De jó téged újralátni, Amanda - mosolygott rám kedvesen a férfi, amit én ugyanúgy viszonoztam, majd barátságosan megöleltük egymást. Karja körém fonódott, és annak ellenére, hogy milyen gyengéd volt, sugárzott belőle az erő és a tettrekészség, ami minden embert megnyugvással töltene el. 
- Titeket is - mosolyogtam a friss házaspárra. - Meséltem Nicole-nak, hogy idefele majdnem elütöttem egy őzet, ami valószínűleg megpróbálta megakadályozni, hogy idejöjjek. Tuti te küldted oda azt a szerencsétlen állatot. 
Jamie arcára fülig érő vigyor ült ki, amiből rögtön tudtam, hogy sikerült jó hangulatot teremtenem. 
- Igen. Már most féltékeny vagyok, amiért több időt fogsz eltölteni a feleségemmel, mint én. 
Szeme megállapodott az említett személyen, aki kissé elpirulva ugyan, de szeretetteljesen libbent férje mellé. Jobb kezét finoman arcára helyezte, majd lágy csókot lehelt ajkára. 
- Cuki vagy - felelte röviden Nicole, miután elhúzódott tőle. - Éhes vagy? - fordult felém mosolyogva. 
- Nem, nem igazán. Már nagyon szeretném látni a házat - jelentettem ki, és éreztem, hogy testemet izgatottság járja át az ideiglenes lakóhelyem gondolatától. 
Pár hónappal ezelőtt döntöttem úgy, hogy ideje magam mögött hagyni a régi életemet, ugyanis rettegtem attól, hogy soha többé nem lehetek olyan felszabadult, mint régebben voltam. Minden egyes ott töltött napon egyre jobban süllyedtem a mélységbe, ami a lelkemben tomboló vihar okozta sérülések miatt egyre mélyebb, s mélyebb lett, és tudtam, hogy fulladásomból nem térhetek vissza soha többé.  Mikor Nicole megtudta, hogy költözni szeretnék, szinte azonnal felajánlotta, hogy lakjak náluk. Ezt először elutasítottam, ám mikor felvetette az ötletet, hogy családja régi házában telepedhetnék le, míg nem találok egy állandó lakhelyet, kis vacillálás után belementem. Normális esetben rögtön elfogadtam volna az ajánlatot, ám mivel volt szerencsém megismerni a ház történetét, ami módfelett hasonlít a múltamban történt eseményekhez, kicsit vonakodtam, annak ellenére, hogy nagyon szerettem volna barátnőm közelében lenni, és végül bele is mentem.  
- Nagyon tetszeni fog a ház, pompásan be lett rendezve, csak miattad - kezdett bele az ego simogatásba Jamie, ugyanis mindannyian tisztában voltunk, hogy ő és Nicole szerelte fel a lakást. 
Kíváncsi voltam, hogy előttem miért nem lakott senki a felújított épületben, ugyanis tudtommal Nicole egyik rokona sem tartott rá soha igényt. 
- Persze, hogy imádni fogja…hiszen az én felügyeletem alatt rendezték be - szólalt meg önelégülten barátnőm, amin vigyorogva megráztam a fejem. - Induljunk! Jamie itthon marad, mert meglátogatja őt az édesanyja, amiről fájó szívvel ugyan, de most lemaradok - karolt belém Nicole majd megindult velem az előszoba felé. 
- Mi bajod az anyjával? - kérdeztem kicsit halkabban, miután úgy tűnt, Jamie hallótávolságon kívülre szorult. 
- Bajom? - hitetlenkedett, szinte kiabálva. - Imádom őt! Ő a legjobb anyós, akivel valaha is találkozhattam. 
Szavaiból arra következtettem, hogy egyáltalán nem kedveli a hölgyet, bár se az esküvőn, se máskor nem tűnt fel, hogy vitába gabalyodtak volna, ami miatt nem értettem, miért nincsenek jóban. Távolból Jamie kacagását véltem felfedezni, amiből sejtettem, hogy jól szórakozik feleségén. 
Miután külön-külön autóba ültünk követni kezdtem Nicole-t, aki már valószínűleg úgy ismerte a várost, mint a saját tenyerét, így semmi esély nem volt arra, hogy eltévedünk, miközben új lakóhelyem felé tartunk. Áthaladtunk a város központján is, ahol emberek sokasága tartózkodott épp. A gyalogátkelőn rengetek egyenruhás diák haladt át, miközben mi vártuk, hogy a közlekedési lámpa pirosról zöldre váltson. A település másik fele is ugyanolyan jó módúnak bizonyult, mint, ahol barátnőmék háza állt, így igencsak kíváncsi lettem, hogy aki nem teheti meg, hogy ilyen fényűzésben éljen, mint a városlakóinak nagy része, az merre települhet le. 
Kis kocsikázás után az útmentén fák tömkelege sorakozott fel egymás mellett. A napsugarak csak néhol tudtak befurakodni a sűrű lombkoronák között, ezzel egy igazán hangulatos légkört teremtve a ház felé vezető szakaszon. Éppen, hogy csak kigyönyörködtem magam az elém táruló tájban, egy kis emelkedő után megérkeztünk az elkövetkezendő hónapok alatt otthonomként szolgáló épülethez. Miután alaposabban szemügyre vettem azt, a meglepettség és düh első szikrái ébredtek fel bennem. Alig vártam, hogy végre kiszállhassak az autómból, és számon kérjem barátnőmet. Amint lábam újra a betont súrolta megindultam Nicole fehér kocsija felé, és meg se várva azt, hogy kiszálljon belőle, kinyitottam az ajtaját és kiabálva kezdtem bele mondandómba. 
- Ez meg mi a franc? - bal kezemmel a hátam mögött tornyosuló hatalmas házra mutattam, és még mindig nem bírtam felfogni azt, amit látok. 
Barátnőm csak kínosan mosolygott, miközben óvatos mozdulatokkal kiszállt a járműből, majd füle mögé tűrt egy hajtincset. 
- Milyen szögből fényképezted te a házat, hogy sokkal kisebbnek tűnt a képeken? Egyáltalán erről a házról készültek azok a képek? 
- Nyugodj meg, Amanda. Ez a ház tökéletes lesz a számodra - szólalt meg higgadt és lágy hangján, miközben finoman végig simított a karomon. 
Az óriási épület mindössze két emelettel rendelkezett, ám az a két emelet olyan hatalmas volt, hogy egy kisebb falu összes lakója elférne benne. A falak barna színű terméskőből készültek, melyeken ovális alakú, világosbarna kerettel körbevett ablakok helyezkedtek el. A tető szürke színű volt, csak úgy, mint a két oszlop, ami a bejárati ajtó előtt állt őrt. A kúria körül sűrű növényzettel találhatta szembe magát az ember, ha a kert felé vezető kis ösvényen haladt át, ami mellett lámpák fénye mutathatta éjszaka a megfelelő irányt. Bár nem láttam, de sejtettem, hogy a ház túloldalán lévő kert nem lehet kisebb, egy rendes parknál. 
- Ez nem egy ház… ez egy palota, Nicole. Ami túl nagy a számomra. 
- Nézd a jó oldalát! Ha sétálni van kedved csak átgyalogolsz a ház egyik feléből a másikba, és máris elfáradtál. 
Éreztem, hogy csak oldani próbálja a bennem megbújó feszültséget, így egy gyors, és szinte alig látható mosolyt engedtem meg magamnak az előbbi kijelentése hallatán. Tovább panaszkodhattam volna, hogy milyen egyedül leszek majd a házban, ám eszembe jutott, hogyha nem ajánlja fel ezt a helyet, valószínűleg még mindig a kicsi lakásom négy fala közt őrlődnék, ezért egy kis vonakodás után elfogadtam a tényt, hogy egy nagycsaládosoknak kitalált villa lesz az új otthonom. 
- Sok cuccod van? - mosolygott Nicole, miközben a kocsim felé sétált, majd kinyitotta a csomagtartót. 
Bőröndjeimmel együtt sétáltunk befelé az építménybe, aminek belseje ugyanolyan gyönyörű volt, mint a külseje. A falakat sötét barna tapéta takarta, melyeket különféle mintázatok tettek még díszesebbé. Az ajtóval szemben rögtön egy két felé ágazó lépcsővel találtam szemben magam, mögötte pedig egy óriási helyiséggel, amit első látásra nappalinak néztem. 
- Miért nem lakott itt előttem senki? 
Kezemben tartott csomagomat a földre dobtam, hogy körül tudjak nézni új otthonomban. A sarkokban vázákat vagy figyelemfelkeltő szobrokat véltem felfedezni, amiknek hála úgy éreztem, mintha nem is a ház felújított verziójában lennék, hanem a körülbelül száz évvel ezelőtt épültben, amit fiatal korom ellenére, nem igazán bántam. 
- A rokonaim nem igazán szerettek volna itt élni a történtek miatt. Azt se nagyon támogatták, mikor a nagyszüleim vették a fáradságot, és felújíttatták az egész telket. Végül mégsem költöztek be, de szerintem megérte - kezdett bele a mesélésbe, miközben én megvizsgáltam a nappalit, ami kétszer akkora lehetett, mint a régi lakásom. - Idegeneknek pedig nem lett volna szívem eladni. Féltem, hogy eltörnek valamit - kezét az egyik szoborra helyezte, ami egy angyalt ábrázolt. 
- Ne aggódj, én nem fogok eltörni semmit - vigyorogtam. - Egyébként tényleg nagyon szép lett itt minden. Lefogadok, hogy a második emelet is ilyen lesz. Bár van valami, ami nem hagy nyugodni. 
- Mi az? - emelte rám tekintetét ijedten. 
- Ez az egész villa tudod, mire emlékeztet? - tettem fel a költői kérdést. - Egy horrorfilmbeli házra. Vannak itt szellemek is? 
Barátnőm édes nevetése járta be az épület alsó szintjét, amint elhangzott tőlem a kérdés. 
- Nincsenek szellemek. Én már csak tudom…a gonosz lelkek megérzésére specializálódtam. 
- Biztos? Hisz tudjuk mi történt itt - a lépcső korlátjához léptem, és végig húztam rajta az ujjam. Hideg volt. 
- Akik a tűzeset előtt itt laktak -beleértve a rokonaimat is- mind rejtélyes módon haltak meg…egyedül a dédnagymamám élte túl az egészet, ugyanis mielőtt felgyulladt volna minden, elutazott innen. Na meg a fia, akinek holteste a mai napig nem került elő, annak ellenére hogy bent volt az égő házban.  
- Igen. Már mesélted, és rohadtul kiráz tőle a hideg, szóval többet ne említsd - nevettem fel kínosan majd karba tettem kezemet, és úgy dőltem neki a lépcső korlátjának. 
- És azt mondtam már, hogy utálom, mikor úgy káromkodsz, hogy értem is? 
- Igazad van. Már megszoktam, hogy nincs ki rám szóljon. 
Hirtelen homlokához nyomta ujjait, és vidám arckifejezése cudarrá váltott. 
- Jól vagy? - kérdeztem aggódva, és megindultam felé. - Nagyon elsápadtál. 
- Persze, csak megfájdult a fejem. 
Magamban egy kérdés fogalmazódott meg Nicole állapotát illetően, de mivel nem akartam tolakodó lenni, és bíztam benne, hogy úgyis beavatna, nem kérdeztem rá arra, hogy várandós lenne-e. 
- Akkor menj csak haza, kipakolok egyedül - mosolyogtam rá biztatóan. 
- Biztos nem lenne baj? - nézett rám bágyadt szemekkel, ami láttán még biztosabb voltam az előbbi kijelentésében. 
- Persze. 
- Hát akkor... - belenyúlt a zsebébe, és előhúzta a ház kulcsait, - Jó szórakozást a felfedezéshez. 
   Kezembe nyomta a kulcscsomót, és én izgatottan szorítottam össze ujjaimat. Miután kikísértem őt az autóig türelmesen vártam, hogy kikerüljön a látókörömből. A levegő fokozatosan változott fülledté és párássá, ami igazán meglepett, ugyanis pár perccel ezelőtt még vígan sütött a nap. Nem tudtam miért, de jól esett odakint álldogálni, és nem csinálni semmit. Vágytam a nyugalomra, és úgy tűnt az új környezet ezt megadja a számomra. Az előzmény nélküli időjárás változás miatt jobbnak láttam, hogyha odabent folytatom az új életem élvezését, mielőtt még eláznék. A házba érkezvén megcsapott az a kellemes illat, amit már az első belépéskor megéreztem. Mosolyogva indultam meg a bőröndjeim felé, hogy felcipeljem őket az emeletre, ahol elképzelésem szerint a hálószobáknak is lenniük kellett. Amint kezem ügyébe került az egyik táska, odafentről egy csapódás szerű hang zavarta meg a már-már idilli csendet. Ijedten dobtam le a kofferemet a földre, és néztem körül a helyiségben. Lassú mozdulatokkal fordítottam a fejem a lépcső felé, ami a hangforrásához vezetett, de nem hallottam semmi szokatlant, így kissé felkavart lelkiállapotban nyúltam ismét cuccaimért, hogy végre meginduljak az eddig soha nem látott második emeletre. Lépteim különösen óvatosak voltak, emiatt voltam biztos abban, hogy az újabb zaj, ami már sokkal inkább hasonlított lépésekre, nem tőlem származik. 
- Mi a szar? - kérdeztem magamtól, miközben újból a földre helyeztem a bőröndöm, és azon agyaltam, hogy sikítva menekülök vissza barátnőmhöz. Mély levegőt vettem, próbáltam megnyugodni, ezért azzal győzködtem magam, hogy a fa berendezések miatt néha hallani fogok oda nem illő zajokat, de nincs mitől félnem.  - Gyerünk Amanda. Nincs oda fent senki.
Határozott mozdulattal kaptam a kezembe egyik táskámat a földről, és indultam meg a lépcsőn felfelé. A semmiből előbújó adrenalin löket olyan sok bátorsággal ruházott fel, hogy az sem állított meg a lépcsőfokok megtételében, mikor ismételten lépések csaptak kisebb lármát a fejem felett, amin igencsak meglepődtem, ugyanis azzal nem számoltam, hogy egy padlás is van az épületben. Amint felértem a második emeletre megcsodáltam az elém táruló hosszú folyósokat, és szinte biztosra mentem, hogy egyszer ezeken a folyosókon elfogok tévedni. A baloldalra nyíló szárny plafonján egy padlásfeljárót vettem észre, és annak ellenére, hogy nemrégiben legjobb döntésnek a menekülést találtam, elindultam a feljáró felé. Elmém egy része megakart állítani, ám, ahogy közeledtem egyre biztosabb lettem abban, hogy Nicole szórakozik velem. A fogantyúért nyúltam, majd óvatosan lehúztam magam elé a feljárót, aminek kivételesen fehér színe volt, így viszonylag hamar kitűnt a ház barna színben tündöklő falai közül. Fülem a legkisebb zajt is képes lett volna abban a pillanatban meghallani, viszont amint elkezdtem felfelé mászni nem észleltem semmit. Azt hittem barátnőm ráébredt, hogy vesztett, ugyanis rájöttem a tervére, így sokkal nyugodtabban tornáztam fel magam a dohos szagú padlásra. Mikor felértem alaposan körbe néztem, de nem láttam senkit, ezért úgy döntöttem, hogy beljebb megyek. Lépéseim megfontoltságot sugalltak magukból, miközben egyre csak távolodtam a feljárótól. Körülöttem régi holmik voltak szét dobálva, valószínűleg Nicole cuccai lehettek. Szerencsétlenségemre a hátam mögül újból hangokat hallottam, ami miatt szívem újra hevesen vert, és éreztem, hogy lábaim remegni kezdenek. Telefonomért nyúltam, ami fekete dzsekim zsebében lapult meg, és tárcsázni kezdtem barátnőm számát, hiszen tudtam jól, hogyha itt van, akkor hallani fogom, amint csörög a mobilja. De nem hallottam. Síri csend telepedett a helyiségre, amit az én egyre szaporább lélegzetvételem zavart csak meg, aztán meghallottam Nicole meglepett hangját a telefonból. 
- Amanda. Mi a baj? 
Zavaromban meg se tudtam szólalni. Elképzelni nem tudtam, hogy mi történik. Ha Nicole nem idefent volt velem a padláson, akkor kinek a lépéseit hallottam? 
- Hol vagy most? - kérdeztem feszülten, amit valószínűleg ő is érzett. 
- Épp most sétálok be a házunkba. Miért? - hangjából csodálkozás szűrődött ki, és talán egy kis aggódás is. 
Nem tudtam válaszolni. Sosem tartottam magam félős lánynak, ám ez az eset más volt, mint a többi. Szinte magamon éreztem a hátam mögött lévő sötétség felém nyúló karmait, és rettegtem attól, hogy mi lesz, ha megfordulok. 
- Megijesztesz. Történt valami? - szólalt meg újra Nicole, és épp azon voltam, hogy felelek a kérdésére, viszont a semmiből jött érintés a vállamon, teljesen elfeledtette velem, amit mondani akartam és mindössze egy hosszú, és hangos sikítás hagyta el torkomat. 

15 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon nagyon tetszik. Olyan règ óta keresek már egy Andys törtènetet, ès pont nekem való horroros is. Imádom. Garantálom neked, hogy veled leszek a törtènet vègèig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésed, és hogy sikerült találnod egy blogot, ami Andys is és horror is.:D Remélem a végéig ugyanúgy élvezni fogod az olvasást!:)

      Törlés
  2. Hűhaaa!Csak nem Mr.Szexi érkezett meg?XDD
    Amúgy ha nem bánod,adnék egy tanácsot.Nagyon jól írsz,őszintén lekötött,de egy kicsit sietsz.Pölö a házon csak úgy átrohantunk és a belsejét nem igazán írtad le nekünk.Persze ez nem baj,mert a trailer alapján tudok következtetni,de azért mégis.:D
    Ja és boldog szülinapot! :D

    VálaszTörlés
  3. Azt hiszem mindenki örülne, ha Mr. Szexi máris megérkezne a történetbe, de jó íróként nem spoilerezek el semmit.:D
    Köszönöm szépen a tanácsod, remélem a következő résznél is velem tartasz, amiben még több leírást olvashatsz a házról is és úgy mindenről.:D És köszönöm szépen a felköszöntést.:3

    VálaszTörlés
  4. Szia
    Engem nagyon megfogott a történeted és remélem rengeteg folytatás lesz mert eddig iszonyú jó.Nagyon várom a következő részt😀

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Nagyon örülök, hogy tetszik a történet és örömmel közlöm veled, hogy a vége az nem mostanában lesz.:3

      Törlés
  5. Először is; Boldog Szülinapot!
    Másodszor pedig; Azt hiszem, egy új rajongódra találtál *-* Milyen gyakran érkeznek majd a részek? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Jujj, köszönöm szépen a felköszöntést, és nagyon boldog vagyok, amiért ennyire tetszik a sztori. A részek minden héten szombaton érkeznek majd.:3

      Törlés
  6. Összeszartam magam. Szóval köszönöm az élményt.
    Szereztél egy lelkes olvasót, aki egyben feliratkozód is.
    Fantasztikus, de komolyan!:D
    Ja, és boldog születésnapot! <3
    Puszi :*

    VálaszTörlés
  7. Nagyon reméltem, hogy sikerült elérnem azt, hogy megijedjenek az olvasók.:D Örülök neki, hogy tetszik, és köszönöm szépen a felköszöntést.:33

    VálaszTörlés
  8. Fantasztikus lett😍 De most tényleg, komolyan mondom. A történetnek már most sikerült magával ragadnia. Gondolom ez annak köszönhető hogy horror, benne van a kihagyhatatlan rossz fiú, az író igényesen fogalmaz, plusz végre találtam egy olyan blogot ahol hosszú részek várnak:) Szóval megígérhetem hogy gazdagodtál egy olvasóval;D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Köszönöm szépen, igazán megtisztelő, hogy neked is ennyire tetszik a történet.❤

      Törlés
    2. Szeretem ezt a párost! smile hangulatjel Annyira lehetetlenek, jól szórakoztam rajtuk, grin hangulatjel de miért van az, hogy mindig a legizgalmasabb résznél marad abba? ! frown hangulatjel

      Törlés
  9. Szia! Én csak most akadtam rá a blogodra. Nagyon tetszik, ahogyan fogalmazol és maga a történet is. Annyit mondok van +1 olvasód:)

    VálaszTörlés
  10. Szia! Most kezdtem el olvasni, de brutálisan tetszik eddig. Megyik is és folytatom.
    Puszillak: Rowena

    VálaszTörlés