2016. március 26., szombat

3. fejezet

Sziasztok!
Először is kellemes húsvétot mindenkinek! Másodszor pedig újból csak annyit tudok mondani, hogy köszönöm azt a sok dicséretet, ami az előző fejezethez érkezett, nagyon megtisztelő, hogy sokatoknak ennyire tetszik a sztori, és hogy többetekkel megszerettettem a horrort, mint műfaj. A mostani fejezettel nagy bajban voltam, ugyanis nem igazán volt tapasztalatom az egyházi dolgokkal kapcsolatban, így itt is szeretnék köszönetet mondani barátnőmnek, aki lelkesen segített a 3. fejezet létrejöttében, higgyétek el, nélküle még most sem lennék kész vele.:D 
Jó olvasást kívánok!

Nicole






„I know I'm older, but there are still monsters 
in all of my closets
Sometimes I feed them and some, 
they get bigger than others”




   Szemem hirtelen pattant ki, kezemmel azonnal nyakamat kezdtem el vizsgálni, de semmi vészjósló dolgot nem találtam rajta. Kicsit megkönnyebbülve nyúltam az éjjeli szekrényemen lévő lámpához, hiszen tudtam jól, hogy csak egy rémálom volt az egész. Miután a szobát átjárta a világosság, körülnéztem a helyiségben, és szerencsére mindent rendben találtam. Az erkély ajtó csukva volt, az ágyam előtt nem állt senki, és még a levegő sem volt olyan hideg, mint, amit álmomban éreztem.  Viszont, mint, ahogy az általában lenni szokott, ekkor is nagyon nyugtalan állapotba kerültem, így a lámpa oltás után sokáig csak forgolódtam az ágyamban, míg végül megtaláltam azt a tökéletes pozíciót, ami segített újból álomba merülni.   
A reggeli ébredés után utam a városba vezetett, ugyanis korgó gyomrom nem hagyott más választást. Szerencsémre nem kellett sokat vezetnem, míg szembe találtam magam egy pékséggel, ami előtt aztán leparkoltam, majd, miközben szálltam ki az autómból, kiszúrtam magamnak egy padot, ahol perceken belül elfogyaszthattam a reggelimet. A pékség ajtaján belépve finom illatok csapták meg az orrom, és féltem, hogy emiatt gyomrom újból tudtomra fogja adni, hogy elég üres már. Nagyvárosban nőttem fel, ami miatt nem igazán találkoztam sosem a kíváncsiskodó szempárokkal, amik abban a pillanatban fogadtak engem, ahogy beálltam a pénztár előtti sorba.
Friss hús.
Miután kifizettem a croissant-omat, ahogyan azt elterveztem, a pékség melletti padon foglaltam helyet, hogy békésen eltudjam fogyasztani a reggelimet. A levegő kezdett felmelegedni, érezni lehetett, hogy közeledik a nyár, így a rengeteg diáknak, akik elsétáltak előttem már nem kellett sokáig az iskola padjaiban ülniük. Jó pár felnőtt is elhaladt a közelemben, aminek hála eszembe jutott, hogy akár én is lehetnék a munkába, vagy éppen iskolába siető emberek egyike, hacsak ott nem hagyom az egyetemet. Tinédzserkoromban az volt az álmom, hogy egyszer pszichológus lesz belőlem, ám az elmúlt pár évben történt tragédiák ráébresztettek arra, hogy ideje búcsút intenem gyerekkori elképzeléseimnek, és valami könnyebb, diplomát nem igénylő munkát keresni, ami eddig nem ment a legjobban.  
   Elmélkedésből a szemközti utca lakásából kilépő ismerős személy zökkentett ki. Nem volt nehéz felismerni őt, ugyanis nagyon jellegzetes kiállású fiatalember, és ha nem épp a házamban találkoztam volna vele először, még szimpatikus is lenne. A lakás, amiből Damien távozott nem volt olyan modern, mint a silvermeadi épületek többsége. Mindössze három emeletes volt és a falak, melyek néhol meg voltak már kopva téglából készültek. Ő szaggatott farmert, és egy fekete inget viselt, ami más volt, mint a tegnapi öltözéke. 
Talán amiatt, hogy sokáig figyeltem őt, egyszer csak felém fordította a fejét, aminek hatására, én azonnal elkaptam róla tekintetem, és reménykedtem abban, hogy nem ismert fel. Mikor újból felé pillantottam meglepetten konstatáltam, hogy szó szerint köddé vált, aminek egy részem örült, ám a másik felem nem. 
Vegyes érzelmekkel keltem fel a padról, majd sétáltam vissza autómig, amibe aztán beszálltam és elindultam napom második állomására, a bevásárló központba. Tegnap, miközben Nicole mutatta az utat jelenlegi házam felé, pár darab bolt mellett is elhaladtunk, így egész gyorsan egy kisebb üzletben találtam magam, ahol már jóval többen voltak, mint a pékségben, aminek hála könnyebben eltudtam vegyülni. 
Az üdítőknél álltam, mikor a sorral szemben lévő húsos pult előtt tekintetem újból találkozott Damienével. Amiatt, hogy sokkal közelebb voltunk egymáshoz, mint legutóbb, jól láttam, hogy inge felső gombjai nincsenek begombolva. Talán ez volt az, ami annyira szemet szúrt jó pár körülötte lévő embernek, és kerülgették őt úgy, mint macskák a forrókását. Annak reményében, hogy megint eltűnik, fejemet visszafordítottam az italok felé, ám amikor óvatosan oldalra fordítottam a fejemet, nem hogy nem tűnt el, de ezúttal is ugyanolyan közel állt hozzám, mint előző nap a padláslejárónál. 
- Te követsz engem? - kérdeztem azt, ami legelőször eszembe jutott, és tettem egy lépést hátra, ami miatt neki ütköztem a polcoknak. 
- Én is pont ugyanezt szerettem volna kérdezni. 
- Nos…- végig néztem rajta, és a mellette lévő kosarán, amiben, még semmi sem volt. - Mivel a te kosarad még üres, az enyém meg nem, így egyértelmű, hogy te vagy az, aki csak azért jött ide, mert követtél.  
Nevetni kezdett, majd vigyorogva adott választ a megállapításomra. 
- Jó megfigyelés, Sherlock! 
Büszkén elmosolyodtam, majd folytattam a beszélgetésünket. 
- A következő teóriám pedig az, hogy te egyáltalán nem tűnsz vásárló típusnak. 
- Ezt most bóknak veszem. 
- Akkor biztosan rosszul mondtam - mosolyogtam.  
- Mivel egyedül élek, muszáj gondoskodnom magamról, amibe beleszámít a bevásárlás is. Mondjuk, ezt te is tudhatnád, hiszen ha jól láttam elég egyedül vagy abban a nagy házban. Egyedül a szöszi barátnődet láttam veled, de ő is elég hamar elmenekült. 
- Igen, Nicole nem érezte jól magát, így egyedül kellett rájönnöm, hogy valaki van a padlásomon. De ne aggódj, nem sokáig leszel egyedül. Hamarosan érkeznek hozzád a rágcsálóid - válaszoltam, mire elnevette magát. 
Tetszett, hogy nem sértődött meg a csipkelődéseimen. Elég kevés embert ismertem, akik ennyire jól bírnák az efféle humort. 
- Szóval mióta is élsz itt? - törtem meg a csendet, miközben a sorok között sétálgattunk. 
- Itt születtem, tehát elég régóta. 
Biztos voltam benne, hogy nem lehet az én huszonegy évemnél sokkal több, hacsak nem végeztek rajta plasztikai műtéteket.
- És te, miért jöttél ide? 
Szívem szerint elmeséltem volna neki, hogy mi történt a családommal egy évvel ezelőtt, ám aztán eszembe jutott, hogy csak tegnap óta ismerem, így arra a következtetésre jutottam, hogy nem kéne mindent megosztani vele rögtön. 
- Ott hagytam az egyetemet, így jó ötletnek találtam a költözködést. Nicole, a barátnőm pedig felajánlotta a házat, ami a családjáé volt… de ezt biztosan tudod, hiszen tőle kellett kivenned a lakást. 
Nem válaszolt, így újból csend telepedett közénk, ami kezdett egyre kínosabb lenni. Ahogy jobban megszemléltem őt észrevettem az öklein lévő horzsolás nyomokat. Elég frissnek tűntek, a napokban szerezhette a sebeket, és feltehetőleg eléggé fájhatott is neki. 
- Néha kissé heves természetű vagyok - válaszolt a ki nem mondott kérdésemre a sebeivel kapcsolatban. 
- Megvertél valakit? - torpantam meg egy pillanatra. 
- Hogyha a falitükröm valakinek számít, akkor igen - felelte lazán, mintha hétköznapi dolognak számítana az, amit mondott. 
Reagálni szerettem volna, de a közelünkben lévő három nő tekintetére lettem figyelmes, ahogy sugdolózások közepette, lenéző pillantásokkal illetik Damient, aki, amint észrevette őket próbált tudomást sem venni róluk. Körbetekintettem az üzletben, és meghökkenve vettem észre, hogy elég sokan hasonló megvetéssel méregették a srácot, de ő állta a sarat. Nem akartam rákérdezni, hogy mit tett, amiért ilyen csúnyán néznek rá az emberek, míg ki nem értünk a boltból, így egészen addig, míg a kosárba tett dolgainkat külön ki nem fizettük meg se szólalt egyikünk sem. Az épületből kiérve hasonlóan, mint pár perccel ezelőtt fel se kellett tennem a kérdéseimet, máris megválaszolta azokat. 
- Annak ellenére, hogy elég régóta lakom itt az emberek nem bírják elviselni, hogyha valaki kilóg a sorból. Régebben sokkal családiasabb hangulatú volt ez a hely, ám mára mindenki nagyon zárkózott lett, ha valaki valami újat akart azt kitaszították. Csak rám kell nézni, és máris láthatod, hogy sokkal másabb vagyok, mint a begyepesedett félkegyelműek, akiket odabent láthattál - mutatott végig magán, én pedig próbáltam megtalálni benne azt, ami annyira szúrhatná az emberek szemét, de semmi rosszal nem találkoztam.
Vékony testalkatú, és magas fiatalember. Elképesztően ragyogó kék szemei voltak, ami tökéletesen passzolt sötét hajához. Semmit nem találtam, ami nem oda való lett volna, így megpróbáltam minél jobban a dolgok mögé látni, és rájönni mi az, ami miatt az emberek elítélhetnék őt. Hirtelen csapásként ért a felismerés, hogy talán azért nem kedvelik őt az emberek, mert meleg. 
- Hű, hát ez igazából nagyon felháborító, hogy emiatt elítélnek. 
- Szerintem is! Nem értem mi baja az embereknek ezzel...
Az igazat megvallva szörnyen zavarba jöttem a kialakult helyzet miatt. Még sosem volt olyan ismerősöm, aki a saját neméhez vonzódna, így fogalmam sem volt, hogy mivel kéne bátorítanom őt arra, hogy ne foglalkozzon a támadásokkal. 
- Most már igazán mennem kéne, szóval… - kezdett bele, majd megdörzsölte tarkóját jobb kezével. - Jó volt veled találkozni. 
Őszintének tűnt, ami miatt kedvesen rámosolyogtam. Boldog voltam, amiért megosztotta velem ezt az óriási titkot az életéből, úgy éreztem tényleg barátkozni szeretne velem. 
- Veled is, bár arra még mindig nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi a vezetékneved. 
Beszédre nyitotta ajkait, viszont hosszú másodpercekig nem hagyta el hang a száját, ám aztán elmosolyodott. 
- Damien Rollins. Akár bejelölhetsz Facebookon is.
- Biztosíthatlak, hogy amint hazaértem ez lesz az első dolgom - vigyorodtam el. 
- Remek! Akkor majd még látjuk egymást. 
Kissé kínos volt a búcsúzkodásunk, egyikünk sem tudta, hogy miként kéne elköszönnünk egymástól, szinte vártam, hogy vállba veregessen, amitől még kellemetlenebb lehetett volna a helyzetünk, de szerencsére nem tette, hanem lassan távolodni kezdett tőlem fekete autója felé. Miután elhajtott a bolt parkolójából még pár másodpercig egy helyben álldogáltam, mintha várnék valamire, aztán a szemem sarkából megpillantottam egyetlen barátnőm szőke tincseit és ragyogó ég kék szemét. Nicole Lived azon a napon egy térdig érő, fehér nyári ruhát viselt, melynek alja csipkés volt, lábát pedig egy szintén fehér színű lábbeli takarta. Mikor teljesen felé fordultam egy szoros öleléshez húzott magához, aminek köszönhetően megérezhettem parfümjének kellemes illatát.  
- Fura, hogy így összefutunk - szólalt meg barátnőm miután elhúzódott tőlem. 
- Kezdj rá felkészülni, hogy akár mindennap láthatod ezt az arcot - mutattam magamra. - Mit csinálsz itt? 
- Épp úton voltam valahova, mikor megláttalak…kivel beszéltél? 
Örültem neki, hogy rákérdezett, így legalább nem nekem kellett felhozni azt a témát, hogy valami oknál fogva elfelejtett beszámolni Damienről. 
- Ó, csak a ház előző lakója. 
Próbáltam minél lazábban közölni vele a tényeket, de mint az kiderült a lazaság nem az én műfajom. Hangomból sugárzott az a kicsi kis düh, amiért Damien hülyének nézett tudatlanságom miatt. 
- Milyen ház? - kérdezett vissza Nicole, és karba tette kezét. 
- Hát, amibe tegnap beköltöztem. Elfelejtettetek szólni arról, hogy lakott előttem valaki ott, de nem baj, csak egy kicsit kaptam sokkot, mikor szembe találtam magam vele a padláson. 
Szemei elkerekedtek, és hirtelen nem is tudott mit válaszolni, úgy tűnt, mint aki csak ekkor hallott először a dologról, de azt lehetetlennek tartottam. Damien nem nézett ki úgy, mint aki hazudna arról, hogy mit csinált a házamban, viszont Nicole eléggé meglepettnek tűnt a hírek hallatán. 
- Senki nem élt abban a házban előtted. Arról tudnék - tárta szét a karját, majd egy pillanatra elbizonytalanodott. - Hacsak… 
- Hacsak? 
- A drága férjem nem adta oda valamelyik haverjának a házat a tudtom nélkül. Mi a neve a pasinak? - Nicole szeme vérben forgott, ami kissé ijesztő látványt nyújtott a számomra, tekintve, hogy barátnőm volt a nyugalom emberi megtestesítője. 
- Damien Rollins. 
Ha eddig azt hittem, hogy Nicole mérges volt, akkor ezek után már nevén nevezni se tudtam volna az arcára kiülő érzelmeket. 
- Ha ez igaz, akkor én magam fogom megverni Jamiet. 
- Remélem te nem azért nem kedveled őt, amiért a város többi lakója sem. 
- Ó, de igen! Rollins megbízhatatlan, veszélyes, és… - nem hagytam, hogy befejezze, tudtam jól, hogy mi következne, és nem akartam elárulva érezni magam amiatt, hogy Nicole mégsem olyan megértő, mint amit eddig hittem róla. 
- Oké, rájöttem én is, de emiatt tényleg nem kéne elítélni őt. Nem tehet róla. 
- De igen tehet. Viszont ezt ne most vitassuk meg, mert dolgom van…és te is jöhetnél velem. 
- Hova? - kérdeztem csodálkozva, miközben az autóm felé húzott, majd amint oda értünk megvárta, hogy felnyissam a csomagtartót, és bedobjam a vásárolt cuccokat. 
- Templomba. 
Hogy minél jobban kimutassam nem tetszésemet az ötlettel kapcsolatban tettem egy lépést hátrafelé, de Nicole-t még ez sem tántorította el tervétől. 
- Ugyan már, nem lesz semmi bajod tőle. Amúgy is csak a papot kell meglátogatnunk, aki a családom régi barátja, és most tért vissza a szabadságából. Szegény eltörte a lábát. 
- De én nem szeretem az öreg papbácsikat. Ijesztőek. 
- Még jó, hogy Joseph atya se nem öreg, se nem ijesztő. Na, gyere! - mondta izgatottan, majd elsétált a kocsim elejéhez, és beült a vezetőülésbe. 
- Hé, miért te vezetsz? 
Nem telt sok időbe, míg elértünk az említett templomhoz, ami rendezettnek és nagyon modernek tűnt, csak úgy, mint a város nagy részében található építmények. A fehér falú plébánia előtt két darab cédrus fa is ékeskedett, mellette pedig színes virágok tették még csinosabbá a helyet.
- És mit fogunk most csinálni? - kérdeztem, miközben sétáltunk a bejárat felé. 
- Csak beköszönünk neki, és ennyi. Olyan vagy, mint egy félénk kisgyerek - mosolygott rám kedvesen, mire én szégyenlősen lehajtottam a fejem. 
- Nem vagyok az, csak furán érzem magam az ilyen helyeken azóta, hogy történt a baleset. 
Nem néztem rá, de tudtam, hogy arcáról süt a sajnálkozás, és, hogy mindennél jobban szeretne segíteni nekem. Megfogta a vállamat, ami miatt a szemébe néztem, majd bátorítóan rám mosolygott. 
- Ez a hely nem különbözik a többitől. Semmi rossz nem fog történni veled. 
- Rendben - sóhajtottam megadóan. 
   Nem telt sok időbe, hogy Nicole kopogtatása után a plébánia lakója, a helyi pap ajtót nyisson nekünk. Barátnőm nem túlzott, tényleg nem volt öreg, sőt egészen fiatalnak tűnt a férfi, aki kitörő örömmel fogadott bennünket. Sötét barna, rövidre vágott haja, enyhén borostás arca és mogyoróbarna szeme biztos sok női szívet megdobogtattak már, főleg ha vigyorra húzta ajkát, mint, ahogy abban a pillanatban is tette, mikor meglátott minket. Mindössze annyit tudtam meg róla a kocsikázásunk alatt, hogy Joseph Reednek hívják, és sokat segített régebben Nicole anyjának, aminek köszönhetően szoros barátságot ápolnak azóta is. 
- Joseph atya! - mosolygott örömtelien barátnőm. 
- Nicole, de jó hogy látlak! - mint két régi jó barát ölelték egymást az ajtóban állva, majd miután elléptek egymástól mindketten felém fordultak. 
- Ő itt a legjobb barátnőm, Amanda Safford - mutatott be minket egymásnak Nicole. 
- Örvendek a találkozásnak - mosolyogtam rá a férfire, és a kezemet nyújtottam felé. 
- Szintén. Már elég sokat hallottam rólad - válaszolta, majd finoman kezet rázott velem. 
Egy röpke pillantást vetettem barátnőmre, amivel sugallni szerettem volna számára, hogy reményeim szerint csak jókat mesélt rólam.  Miután Joseph atya beinvitált minket a lakhelyére, megfigyelhettem, hogy a díszes külsőhöz képest, a plébánia belseje a fasorban sincs. Átlagos berendezés, semmi fényűző díszlet, sőt lemertem volna fogadni, hogy az egyik sarokban elkezdett lekopni az élénk narancssárga színű falfesték. 
- Kértek valamit? - kérdezte udvariasan, mire mindketten egyszerre nemmel feleltünk. 
- Igazság szerint csak azért jöttünk, hogy megnézzük sikerült-e visszarendezkedned ide a hosszú kihagyás után - szólalt meg újból Nicole, majd körül nézett a helyiségben. 
- Ó, igen. Minden a legnagyobb rendben, sőt! Elvállaltam, hogy segítek az önkormányzatnak embereket toborozni a karitatív tevékenységekhez. Nincs kedvetek jelentkezni?  
- Nekem van! - lelkesedett Nicole, majd rám pillantott, én pedig kétségbeesetten próbáltam elkerülni a tekintetét, de mivel jól tudtam, hogy úgyis találna valami indokot arra, amiért jelentkeznem kéne a feladatra nekem is, inkább beleegyeztem, hátha a jövőben elfelejtik. 
- Aha, tök jól hangzik! Minden vágyam, hogy önkéntes legyek. 
- Ez egy nagyon jó alkalom lenne, hogy jobban megismerd a város lakóit, és így könnyebben is találhatnál majd munkát. 
- Hosszútávra tervezel? - kérdezte Joseph atya mikor már a kanapéján ültünk mindhárman. 
- Ha úgy vesszük, akkor igen. Gondolom Nicole már mesélte, hogy a családja régi házába költöztem be, ami valljuk be elég nagy a számomra, de amit eddig láttam a városból az nagyon elnyerte a tetszésem, szóval, ha nem is a házban, de ezen a településen szívesen élnék.  
Hosszú monológomat mindketten figyelmesen hallgatták, és még jó magam is meglepődtem azon, hogy ilyen könnyedén megnyíltam egy idegen előtt is. Bár abban, amit mondtam volt egy kis valótlanság, ugyanis még mindig nem voltam kibékülve az emberek reakciójával, Damien másságát illetően. 
- Ezt örömmel hallom. Amióta itt vagyok tudom, hogy az a ház nagyon nagy becsben van tartva a városban. Az elődeim is sokat foglalkoztak vele, és nem csak a tragédiák miatt. 
- Nem igazán részletezték még mik is történtek azon a helyen, de talán nem is baj - nevettem fel kínosan. 
- Még nem is kérdeztem - kezdett bele Nicole. - Milyen volt az első éjszakád? 
- Nem történt semmi szokatlan. 
Nem terveztem őket beavatni abba, hogy már az első éjszakámon rémálmok gyötörtek, ugyanis azt gondoltam, hogy ez mindenkinél így van, a hirtelen jött környezetváltozás miatt. 
- Ennek örülök - mosolygott rám barátnőm. 
- Nagyon sok feljegyzésem van elraktározva a telekről, és a házról is egyaránt, ha szeretnéd, akkor odaadhatom őket, hogyha úgy gondolod, szeretnél Nicole-nál is többet tudni arról a helyről. 
- Persze! Miért is ne? - feleltem izgatottsággal a hangomban, mire a fiatal férfi felállt, hogy előkeresse az iratokat, ám azzal a lendülettel Nicole is felpattant a helyéről.  
- Te maradj csak itt, de nekem haza kell mennem tanulni. Holnapután vizsgám lesz! - csapta össze a tenyerét, majd kedvesen Joseph atya felé fordult, és búcsúzóul megölelték egymást. 
- Vigyázz magadra - mondtam barátnőmnek, aki miután egy utolsót intett nekünk, kisétált a plébánia ajtaján. 
Kicsit feszengve éreztem magam kettesben a pappal, de ő próbálta feloldani a bennem rejlő feszültséget. 
- Mindjárt itt is vagyok a papírokkal - mosolygott, majd kisétált a folyosóra. 
Csendben várakoztam mikor éreztem, hogy a zsebemben lévő mobilom rezegni kezdett. Előhúztam onnan, és mikor elolvastam, hogy milyen értesítést kaptam, akaratom ellenére egy vigyor ült ki arcomra. 
Damien Rollins ismerősnek jelölt Facebookon. 
Szememet megforgattam, ám mielőtt még visszaigazolhattam volna őt, Joseph atya visszatért egy kissé idejétmúlt könyvvel a kezében. 
- Sajnos nem találtam meg mindet, lehet a régi holmijaim közt maradt, majd előkeresem őket neked később. De ezekben is sok érdekesség van a házról - nyújtotta át nekem a könyvet, - Bár kétség sem fér hozzá, a legérdekesebb az eltűnt kisfiú ügye volt. 
- Ó, ne is említse. A hideg is kiráz, ha rá gondolok, hogy mik történhettek vele.
- Igen, az elmondások szerint az egész várost nagyon megrázta a hír, főleg a rejtélyes gyilkosságok miatt, amik az eltűnése előtt mentek végbe. 
A fekete könyvborító kicsit poros volt, a benne lévő lapok pedig utaltak arra, hogy nem mai darab. 
- Mi volt a kisfiú neve? - kérdeztem. 
- Lucius. Lucius Lived. 

19 megjegyzés:

  1. Jeeeej vegre vegre 😍😍
    Erre varran egesz nap!:) Es ismetelten nagyoooon tetszett. Izgatottan varom a kovetkezo fejezetet 😊 (aaaa Mr.TitokzatosanSzexy)
    Puszi 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is mindig izgatottan várom, hogy megosszam veletek a részeket, szóval tudom mit érzel.:DD Örülök hogy tetszett.❤

      Törlés
  2. Hát öh..xdd Most egy kicsit vegyesek az érzelmeim xdd Többek között azért is mert mi az hogy Damien meleg? xDDDDD De egyébként tetszett.Csak így tovább.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha.:DDD Kedvenc részem az egész fejezetben.:3 Persze nem kell megijedni, nem biztos hogy Amanda feltételezése igaz, majd még kiderül mi lesz.:DDD Örülök, hogy tetszett.*-*

      Törlés
  3. Tudtam h meleg...
    Viccet félretéve Imádtam!!!
    Szeretem Amy személyiséget, poénjait.
    Meg ahogy írsz, teljesem beleképzelem magam a történetbe. Csodáltos! ❤��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegény Damienről micsoda pletykák terjednek.:DD Örülök, hogy tetszett, és köszönöm szépen a dicséretet.*o*

      Törlés
  4. Nagyon tetszik a könyved ❤ nem rég találtam rá és nagyon jól írsz. Alig várom a következő részt!��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy.:3 Örülök, hogy tetszik a történet, bízom benne, hogy a továbbiakban is így vélekedsz majd róla.❤

      Törlés
  5. Nagyon tetszik a könyved ❤ nem rég találtam rá és nagyon jól írsz. Alig várom a következő részt!��

    VálaszTörlés
  6. Hihetetlen jóóó! Imádtam az egészet :P Fantasztikusan írsz!
    A hapsika pedig felőlem lehet meleg, de akkor legyen egy ikre aki nem az ;) :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj, úgy örülök, hogy tetszett.:3 Nagyon édes, hogy így aggódik mindenki Damien sorsa miatt, remélem a következő részek nem okoznak csalódást.;)

      Törlés
  7. Mi az, hogy Mr. Szexi meleg??? Na jó, én ezt nem viszem be..... :D
    Egyébként, az első 2 részhez hasonlóan, imádtam ezt a részt! Egész héten vártam már a folytatást. Komolyan, olyan részletességgel, és valósághűen írod le a történetet, hogy néha elfog az az érzés, hogy olyan, mintha én is benne élnék a könyvben :D Eddig nagyon jól csinálod, csak így tovább ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mikor elolvastam az első két mondatod elkezdtem vigyorogni.:DDDD Mr. Szexi egy nagyon titokzatos és nehezen kiismerhető személyiség, ami miatt sokan az olvasók közül nagyon szeretik, de most pont emiatt a 99%-ukra ráhozta a frászt azzal, hogy lehet meleg.:D Annak pedig nagyon-nagyon örülök, hogy ennyire élvezhetően írok, remélem a történet végéig ugyanez lesz a véleményed a történetről.❤

      Törlés
  8. Azta nemjóját. Hát. Kész vagyok. Először is: nem lehet meleg. Én nem ítélek el senkit, de Damien nem meleg. Na. Ha meg esetleg meleg lenne, majd én megváltoztatom a gondolkodásmódját, hogy aztán összejöjjön Amandával. Na. Ennyi van, és várom a következő részt, imádom. Csók xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádnivaló, ahogy így aggódtok Damienért, a következő fejezet tartogat egy-két meglepetést vele kapcsolatban.:3 Örülök, hogy tetszett!❤

      Törlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Sok fanfiction-t olvastam már de ez tetszik a legjobban >^.^< ❤

    VálaszTörlés