2016. március 6., vasárnap

Nyitás


Drága jövendőbeli olvasóim!

Köszöntelek benneteket az Ördög bújt beléd című horrorisztikus elemekkel teli, misztikus és romantikus műfajú történetem oldalán. Óriási örömmel tölt el, már csak az, hogy ezeket a sorokat olvassátok, és remélem, ti is örültök annak, hogy egy ilyen történetre bukkantatok. Többen akár már ismerhettek engem, ugyanis én vagyok a Diary of -A című Pretty Little Liars fanfiction blog megalkotója.
Úgy éreztem, hogy ennek a blognak nem szükséges írni prológust, így az 1. fejezet lesz majd az, ami bevezet benneteket a magabiztos Amanda és az ördögien szexi Damien történetébe.
A sztori előrehaladtával próbálok minél jobban ráijeszteni az olvasókra, elvégre a horror jelzővel is megillettem a blogot, ám romantikus, olykor akár még erotikus tartalom is található lesz a részekben. Már most elképesztően izgulok, képzelhetitek mi lesz akkor mikor meghozom az 1. fejezetet.:D 




1. fejezet érkezése: 2016. március 12.

Mivel már egy jó ideje tervbe vettem a blog létrehozását, készítettem egy előzetest is, ami sokkal több mindent elárul a történetről, mint maga a fülszöveg, szóval érdemes meglesni. 




Legközelebb az 1. fejezet érkezésekor találkozunk, addig is vigyázzatok, nehogy ördög bújjon belétek! ;)
Nicole

12 megjegyzés:

  1. Szia!Megnéztem a trailert,és elolvastam a tartalmat.Egészen megfogott!Úgyhogy rémelem rendszeresen tervezed írni ezt a blogot mert kíváncsi vagyok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy tetszik a történet, és igen, a következő részek már tűkön ülve várják, hogy megosszam őket.:3

      Törlés
  2. Szia!
    Engem is érdekelne a blog! ^^ Az alapsztorit imádom, azt meg különösen, hogy az egyik főszereplőt Andy-ről mintáztad! :D Nagyon várom már az első fejezetet és, majd a későbbiekben a többit is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örömmel látom, hogy neked is tetszik a történet, nagyon megtisztelő.:3 És igen, az egyik kedvencem a blogban az, hogy Andyről mintázhatom a férfi főszereplőt.:D

      Törlés
  3. Szia :)
    A trailer engem nagyon megfogott, már izgatottan várom az első részt. Remélem, nem fogok csalódni ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Biztosíthatlak, hogy nem fogsz csalódni.:D (önbizalomból van elég xd) És nagyon örülök, hogy tetszett a trailer, igyekeztem jóra elkészíteni.:3

      Törlés
  4. Irtózatosan megfogott a trailer! ^^ Úgyhogy izgatottan várom az első részt :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziús, én is nagyon izgatott vagyok az első rész miatt, örülök, hogy nem vagyok ezzel egyedül.:D Remélem tetszeni fog!:3

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Hűhaaa!Csak nem Mr.Szexi érkezett meg?XDD
    Amúgy ha nem bánod,adnék egy tanácsot.Nagyon jól írsz,őszintén lekötött,de egy kicsit sietsz.Pölö a házon csak úgy átrohantunk és a belsejét nem igazán írtad le nekünk.Persze ez nem baj,mert a trailer alapján tudok következtetni,de azért mégis.:D

    VálaszTörlés
  7. Szia ! Én még nem olvastam el az eddigi fejezeteket de nagyon érdekel !
    Szép munka az egyszer biztos, nem mindenkinem van erre ideje és tehetsége . :) Szeretnék emellett egy ötletet is adni ugyanis ( én nem találtam ) szerintem nagyon jó lenne ,ha pdf-ben vagy valamilyen letölthető formátumban is feltöltenéd az sztorit ,mivel elég nehéz és megterhelő számítógép vagy laptop előtt ülve olvasni és jelentősen egyszerűbb lenne telefonon vagy e-könyvön vagy akár kinyomtatva ! :)
    További sok sikert , kitartást és kreativitást !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, a dicséreted nagyon jól esik, főleg úgy hogy még nem is olvastad a fejezeteket, szimplán csak bízol a fülszövegben és az előzetesben.:) És a tanácsért is nagyon hálás vagyok, a sztori végeztével szívesen látnám a könyvesboltok polcain a történetet, de azért remélem a számodra most is ugyanolyan élvezhető lesz a fejezetek olvasása ezen a felületen.:3

      Törlés