2016. április 2., szombat

4. fejezet

Sziasztok!
Azt hiszem az előző rész sokatoknál nagy fejtöréseket okozott, amit megmondom őszintén, öröm volt olvasni. Na már most nem azért, mert olyan gonosz vagyok(dehogyisnem), hogy szeretem mikor az emberek aggódnak valami miatt, hanem mert nagyon édes volt, ahogy töprengtetek Damien nemi identitásán. Remélem a mostani fejezet választ ad a kérdéseitekre.:D 
Félelemben gazdag olvasást kívánok! 



Nicole








I’m gonna make you suffer
This Hell you put me in
I’m underneath your skin
The devil within




   Napszemüvegemet keresgéltem autóm legkisebb szegleteiben, miközben úton voltam vissza a házam felé. Túl erősen sütött a nap, így kénytelen voltam megvédeni a szemem, hogy lássak is valamit az útból, ne csak oda képzeljem magam elé az egyébként mesébe illő, de ugyanakkor kissé hátborzongató erdő menti szakaszt. Mikor végre megtaláltam, azonnal szemem elé helyeztem azt, aminek köszönhetően nyugodtan folytathattam az utam. 
Miután eljöttem Joseph atyától újra tudatosult bennem a tény, hogy Nicole az anyja után kapta a vezetéknevét, tekintettel arra, hogy nem tartja a kapcsolatot barátnőm édesapjával, ám mégis elég meglepő volt, hogy a szőkeség leánykori neve szintén Lived, mint az első családnak, aki a telken lakott. Próbáltam összerakni a többi kirakós darabot, ám csalódottan jöttem rá, hogy barátnőm családfája igencsak zavaros, és ha többet akarok megtudni az őseiről, akkor őt kell kifaggatnom.
Autóm kerekei megálltak, amint újból a ház előtt voltam. Nem messze parkoltam le a bejárattól, így szinte azonnal észrevettem, hogy az ajtó résnyire ki volt nyitva. Ijedten pattantam ki a járműből, majd nem törődve azzal, hogy a vásárolt élelmiszerek akár meg is romolhatnak, ha sokáig a kocsiban hagyom őket, megindultam a veranda felé. Óvatosan löktem be az ajtót, majd amint beléptem rajta éreztem, hogy a szívem a torkomban dobog. Az is megfordult a fejemben, hogy csak Damien jött vissza, mert itt hagyta a cuccait. Síri csend volt az épületben, az óra kattogásán kívül semmit nem észleltem. Lépteim elővigyázatosak voltak, amint megindultam felfele a lépcsőn. Túl nagy volt a csend. Cipőm talpa a második lépcsőfokot súrolta amikor éreztem, hogy valaki mögém surran és hosszú körmeit vállamba mélyesztve lehúz a padlóra. Látásom elhomályosult a földre érkezésem után, mindössze egy hosszú sötétszőke hajú alakot láttam elsuhanni.
   Az orvos kezei fejemet tartották, miközben egy utolsó pillantást vetett rám, majd egyet hátralépve kezdett bele mondanivalójába. 
- Szerencsére nincs szüksége kórházi vizsgálatokra, az agyrázkódást ügyesen elkerülte, egyedül a bokáját borogassa - mormolta a szemüveges, ötvenes éveiben járható férfi, majd a mellettem gubbasztó Nicole-ra és Jamie-re emelte tekintetét. 
- Hozom a borogatást - ajánlotta fel Jamie, majd felállt a barna bőrből készült kanapéról és a konyha felé vette az irányt. 
- Egy pillanat és visszajövök - mondta az orvos, majd a lépcsőn lesétáló rendőrökhöz gyalogolt. 
Miután leestem a lépcsőről hálát adtam az égnek, amiért a zsebemben tartottam a telefonom, így nem kellett kivánszorognom a készülékért, hogy segítséget tudjak hívni. Először a rendőröknek, majd Nicole-nak szóltam a történtekről, akik pár percen belül már itt is voltak egy mentőautó kíséretében. Számomra egyértelmű volt, hogy mi történt: valaki betört hozzám, és hogy ne kapjam rajta, megpróbált minél drasztikusabb módszert alkalmazni a védekezéshez. 
- Hé! - szólalt meg mellettem Nicole, majd felállt az ülőgarnitúráról és elém guggolt, hogy szemben lehessen velem. - Összecsomagolom pár cuccod, ha szeretnél nálunk aludni ma éjszaka. 
- Nem szükséges. Szeretnék itt maradni. 
Meglepettnek tűnt, és valószínűleg őrültnek tartott, amiért ezek után szeretnék a házban maradni, emiatt nem is hibáztattam őt. 
- Nem túl biztonságos itt maradnod, amíg el nem kapják a tettest. Ne tedd ki magad direkt veszélynek. 
- Nem teszem. De nem akarok elmenekülni a problémáim elől. Megbirkózom ezzel. Biztos vagyok benne, hogy többet nem jön ide, akárki is volt az. 
- Erről jut eszembe…- kezeit a térdeimre helyezte, és úgy húzódott közelebb hozzám, hogy még véletlenül se hallja meg senki, amit mondd. - Beszéltem Jamie-vel, Damienről. Nem ő adta ki neki a házat. Nem is ismeri őt, csak hallásból. Nem gondolod, hogy ő volt az, aki…
- Aki lehúzott a lépcsőről? Nem! Mondtam már a rendőröknek is, hogy hosszú szőke haja volt, és ha minden igaz, akkor műkörme is, ugyanis kétlem, hogy bárkinek alapból hasonló hosszúságú körmei lennének. És a legutóbbi találkozásunkkor Damiennek nem voltak szőke tincsei. 
Figyelmesen végig hallgatott, majd amint mondatom végéhez értem kissé feszengve húzódott el tőlem, és tette karba a kezét.  
- Akkor is szólnunk kéne a zsaruknak róla. Nem volt joga, hogy itt legyen. 
- Biztos van rá valami magyarázata, majd beszélek vele. 
- Miért véded ennyire? Tetszik neked? - kérdezte egy kis undorral a hangjában. 
- Nem! - vágtam rá gondolkozás nélkül, mire jobb szemöldöke felszökött a homlokán ezzel is jelezve, hogy nem hisz nekem. - És ha tetszene is, tök mindegy, mivel meleg. 
Barátnőm arckifejezése olyan volt, mint aki épp akkor hallotta az évszázad legnagyobb hülyeségét. Mivel Jamie visszatért a borogatásommal lábaimat feldobtam a kanapéra, és felhúztam a nadrágom szárát, hogy ne legyen vizes a kendőtől, melyet barátnőm férje gondosan elhelyezett a bokámon. 
- Amanda szerint Damien Rollins meleg - mondta Nicole a házastársának, aki hitetlenkedve nézett rám, majd szerelmére. 
- Pont ő? Kétlem. Damien igazán szereti a nőket, főleg ha a vágyai kielégítéséről van szó. 
- Pontosan! Szerintem jobb, ha vigyázol vele, nehogy összeszedj valami betegséget - válaszolta Nicole. Mindössze a sajgó bokám akadályozott meg abban, hogy megverjem. 
- Tetszik neked? - kérdezte nevetve Jamie, mire csúnya pillantásokkal illettem őt. 
- Elfelejtettétek, hogy csak két napja vagyok itt? A házban sem tudok kiigazodni, de persze már rögtön pasizok. Egyébként pedig nem szép, hogy kinevettek, ha nem meleg, akkor nagyon más okotok nem lehet arra, hogy utáljátok. 
- De igen. Mint említettem Damien megbízhatatlan, veszélyes és… - kezdett bele Nicole, de a hirtelen mellé lépő két rendőr megzavarta őt abban, hogy befejezze a mondanivalóját.
- Miss. Safford átnéztük a házat, de sehol sem találtunk erőszakos behatolásra utaló jelet - szólalt meg először a szőkés barna hajú, kissé szakállas férfi, aki már érkezésekor bemutatkozott Spencer Goode néven. 
- De mikor hazaértem a bejárati ajtó nyitva volt! - feleltem kétségbeesetten. 
- Ezt mi értjük, de az ajtónak belülről kellett kinyílnia, vagy pedig ön hagyta nyitva miután elhagyta a házat reggel. Megvizsgáltuk a lépcsőt is, és a cipője letört sarka arra engedett következtetni, hogy akár a véletlen műve is lehetett az esése.  
Egészen eddig a percig meg voltam róla győződve, hogy világosan fogalmaztam akkor mikor elmeséltem a kiérkező rendőröknek, hogy mi történt velem, ám arckifejezésük láttán szinte biztos voltam benne, hogy vagy nem hittek nekem, vagy pedig direkt nem vették figyelembe azt, amit mondtam nekik. 
- És a szőke alakot mivel magyarázzák? - kelt a védelmemre Jamie, mielőtt még kinyithattam volna a szám. 
- Emiatt fogunk ismeretlen tettes elleni körözést kiadni, de addig nem tehetünk mást - szólalt meg a rendőrnő is, aki hosszú, festett vörös haja egyik tincsét tűrte füle mögé.  
Kimondanom sem kellett, a többiek pontosan tudták, hogy kissé csalódott lettem az új fejlemények hallatán, majd miután az orvos visszatért közénk egy papírral, melyen gyógyszereket írt fel a bokámra - ha netán nem akarna múlni a fájdalom- az összes idegen személy távozott a telekről, így újból hárman maradtunk az óriási házban. 
- Le kéne pihenned, vagy legalább az ágyban elfeküdnöd, hogy kényelmes legyen - próbált gondoskodni rólam Nicole, amit én egy kedves mosollyal háláltam meg. 
- Igazán nem szükséges istápolnotok engem, jól elleszek egyedül is. 
- Legalább hadd készítsek neked valami ételt… kiakarom próbálni a konyhát - erősködött a barátnőm. 
- Jó, de utána mennetek kell. 
- Remek! - örvendezett a szőke szépség majd Jamie-re pillantott, aki időközben kényelmesen helyet foglalt mellettem a kanapén. - Szeretnél segíteni? 
- Nem igazán - felelte a férfi nem túl magabiztosan. - Inkább felviszem Amandát a hálószobájába - barátnőm helyeslően bólintott, velem ellentétben, aki nem volt elragadtatva attól, hogy egy kis lábfájás miatt úgy viselkednek velem, mintha a szüleim lennének és épp az utolsó vacsorámra készülnék. 
- Jól vagyok! Tudok járni! - tártam szét a kezeimet, majd elkezdtem feltápászkodni a kanapéról. Úgy éreztem, hogy a testemben lévő összes kicsi fájdalom a bokámba sugárzik, ezzel megakadályozva azt, hogy felsétáljak az emeleten levő szobámba. 
- Kibicsaklott a bokád, a futkározást egy ideig elfelejtheted - mondta Jamie, majd annak érdekében, hogy feltudjon emelni jobb kezével átkarolta a hátam, ballal pedig a lábaim alá nyúlt. 
- Jaj, de szépek vagytok! - vigyorgott ránk Nicole. 
- Tudjuk! Gondolkodom is rajta, hogy lecseréllek Amandára. 
- Csak nyugodtan, nem fogsz hiányozni.
- Hé, srácok - szóltam bele a beszélgetésükbe. - Ne tegyetek úgy, mintha itt se lennék. 
Miután abbahagyták a vigyorgást Nicole a konyhába, Jamie velem az ölében pedig az emeletre ment. A szobába érkezvén óvatosan letett az ágyra, majd illedelmesen megállt alvóhelyem mellett, várva hogy engedélyt adjak, hogy leüljön rá. 
- Ugye te elhiszed, hogy nem csak véletlenül estem le a lépcsőn? - kérdeztem, miközben helyet foglalt az ágyam szélén. 
- Persze. Nem tűnsz olyannak, aki hallucinálna dolgokat - derült rám pimaszul, amin én csak mosolyogva megforgattam sötétkék szemeimet. 
Nem telt sok időbe, míg Nicole megérkezett az uzsonnámnak szánt étellel, amit végül csak este felé fogyasztottam el. Miután aggódó barátnőmet sikerült meggyőznöm arról, hogy nem lesz bajom, mindketten magamra hagytak, így újból egyedül maradtam a tágas házban. 
Az egyre sötétedő égbolt utalt arra, hogy a tévézéssel töltött idő igencsak gyorsan eltelt, így úgy döntöttem, hogy valami más, nem megerőltető elfoglaltságot keresek magamnak. A telefonomért nyúltam, majd megtettem azt, amit már a délután folyamán megszerettem volna tenni: visszaigazoltam Damient Facebookon. Az adatlapját böngészve nem túl sok mindent találtam, nem volt tömérdek mennyiségű ismerőse, és a képeivel sem árasztotta el a közösségi oldalt.  
A profilképét nézegettem mikor rezegni kezdett a mobilom az új értesítésem miatt. Nem is kellett megnéznem mi az, rögtön felugrott a kis kör alakú ablak Damien képével, jelezvén azt, hogy üzenetet írt. Hirtelen olyan érzés kapott el, mintha a szívem kihagyott volna pár ütemet. Izgatottan nyitottam meg üzenetét, és azonnal olvasni is kezdtem azt. 

Szia!:D Azt hittem már nem ismersz meg, azért nem igazolsz vissza. 

Jó alkalomnak tűnt, hogy végre megtudjam az igazságot a házamban való járkálásával kapcsolatban, mivel élőben nehezebben mertem volna rákérdezni, bár tudtam, hogy így nem láthatom arcát, amiből rögtön kitudnám olvasni, hogy hazudik-e. 

Szia.:D Ne aggódj, egyből felismertelek, csak volt egy kis balesetem délután…

Miféle baleset?:o 

Valaki betört a házamba, és lehúzott a lépcsőn.

Miután elolvastam, amit írtam rájöttem, hogy nem kellett volna még a küldés gombra nyomnom, ugyanis nem tetszett, ahogy megfogalmaztam a mondatot. Ezért döntöttem úgy, hogy írok még valamit. 

Mármint, úgy történt, hogy felléptem a lépcsőre, a betörő megfogta a vállam és lehúzott a földre. Nem láttam semmit belőle, csak a hajszínét.

Beletelt pár másodpercbe míg Damien az üzenetem elolvasása után írni kezdett, azt gondoltam talán azt hiszi, hogy rágyanakszom. 

Ez durva. Sajnálom.:/ És jól vagy? 

Kibicsaklott a bokám, így most egy ideig nem nagyon csinálhatok semmit. De ezt leszámítva jól vagyok.:D
Szeretnék kérdezni valamit, de őszintén kell rá válaszolnod.

Ekkor érkezett el tökéletes pillanat, hogy rákérdezzek mit csinált a tegnapi nap folyamán, a padláson, ugyanis, mint az kiderült a legutóbb nem az igazat válaszolta.  

Kérdezz!:D 

Nagy levegőt vettem, majd írni kezdtem a hosszú monológomat. 

Beszéltem Nicole-nak rólad, aki elmondta, hogy mindössze hallásból ismer téged, tehát az ki van zárva, hogy te az ő engedélyével laktál ebben a házban. Viszont így meg fogalmam sincs, mi keresni valód lehetett itt. Tehát elmondanád végre az igazat? Lehet most paranoiásnak hiszel, de csak azért, mert jó fejnek tűntél, és szívesen lógtam volna veled máskor is.

Amint megnyomtam a küldés gombot elkezdtem visszaolvasni, amit írtam és mikor megláttam az utolsó mondatom legszívesebben fejbe vertem volna magam. Legkevésbé sem szerettem volna, hogy azt higgye, annyira megkedveltem egy nap leforgása alatt, hogyha soha többé nem látnám őt, mély depresszióba zuhannék. Ám sajnos számomra nagyon kétségbeesettnek hangzott, mintha azt kérném tőle, hogy ne legyen ő a rossz fiú. 

Tényleg nem voltam veled őszinte, de csak mert attól tartottam, hogyha megtudod az igazat, akkor te is ugyanazzal a véleménnyel leszel rólam, mint a többi ember, aki itt lakik… 

Szívem hevesen vert, miközben olvastam szavait, és szinte hallottam mély hangját a fejemben. 

Vagyis? 
   Tűkön ülve vártam a válaszát, ám mindhiába. Azt hittem direkt nem válaszol, hogy tovább húzza az idegeimet, ám aztán rájöttem, hogy a wifit jelző ábrának hűlt helye van a telefonom sarkában. Tudtam, hogy mobilnetemet nemrég használtam el, így feleslegesnek tartottam a próbálkozást is. Feldúltan csúsztam lejjebb az ágyamon, és magamban szidtam a ház wifijét, amiért pont ekkor döntött úgy, hogy szórakozni kezd velem. Úgy éreztem, az lesz a legjobb, ha holnap reggelig hanyagolom a Damien témát, mert csak ingerült leszek tőle, ezért elnyúltam az éjjelszekrényemre rakott könyvhöz, amit Joseph atya adott kölcsön, hogy minél többet megtudjak a régi házról és annak lakóiról. Ahogy végig lapoztam rajta nagyon sok képpel találtam szemben magam, így biztos voltam benne, hogy nem lesz hiába való a végig olvasása. Az első oldalon rögtön egy újságból kivágott cikket találtam, egy képpel a ház régi kinézetéről. 
„Elkészült Silvermead új ékessége. 
A több mint ezer négyzetméteres ház büszke tulajdonosa, Noel Lived és családja ünnepélyes keretek között mutatta meg a város lakóinak az impozáns külsővel - és belsővel rendelkező épületet.”
Nem is sejtettem, hogy ez a telek ekkora nagy hírnévre tett szert, bár gondolom ahhoz, hogy ilyen sok érdeklődést mutassanak a ház iránt, nem keveset kellett dolgoznia az eredeti tulajdonosnak is, aki mint kiderült nem volt más, mint Noel Lived. 
- Mindenkit Livednek hívnak ezen a helyen? - kérdeztem magamtól suttogva, majd lapoztam egyet a könyvben, ahol egy újabb cikket találhattam. 
„Silvermead polgármestere bepillantást engedett otthonába! 
A város új üdvöskéje bizony mindenki érdeklődését felkeltette, így nem csoda, ha tulajdonosa szívesen vezette körbe egyik szerencsés újságírónkat, aki egy interjút is készített a hamarosan apai örömök elé néző Noel Lived polgármester úrral…” 
 Így már érhetővé vált, hogy miért volt ekkora nagy szám akkoriban a ház: a polgármesteré volt! Bár az még mindig nem volt világos, hogy mivel érdemelte ki ezt a nagy figyelmet, de bíztam benne, hogyha megtalálom a cikk folytatását, akkor ez is kiderül. 
A szöveg alatt jó pár kép volt beragasztva a könyvbe, amiken tisztán kivehető volt a ház akkori formája. Megmertem volna rá esküdni, hogy a külseje a reneszánsz stílus elemeit követte. Az építmény elején, a bejárati ajtó felett egy timpanon volt beépítve. A falak színe megegyezett a mostani barnával, csak a régebbi verzión sokkal több díszítés pompázott. Az ablakokon és az ajtón kovácsolt rozetták voltak elhelyezve, és a veranda előtt pedig egy kisebb szökőkút is ékesítette a telket. 
Mikor lapoztam egyet észrevettem, hogy több mint tíz oldal ki van tépve a könyvből, így elég nagy váltásnak tűnt a következő újságcikk címe.
„Újabb haláleset a Lived család otthonában! 
Nemrég számoltunk be arról, hogy a birtok gondnoka, Malcolm Leighton-t a saját vérében feküdve találták meg a belső udvarban, most pedig elérkezett a negyedik áldozat ideje is. Ivy Morgan, a család szeretett szakácsnője életét vesztette a tegnapi nap folyamán. Jelenleg a rendőrök titkolják a halál okát, ám egy nevét elhallgató személy elárulta: Mrs. Morgant a kádban érte utol a halál. Egy újabb véletlen? Egy biztos: a Lived családra idén nagyon rájár a rúd, hiszen mint említettük ez volt a birtokon a negyedik haláleset, melyet a fiatal Deborah Duffy öngyilkossága indította el, mikor egy hideg téli reggelen rátalálták a holtestére, a második emeleti erkélyről való leugrása után.” 
Szobám erkély ajtaja megrázkódott, melynek hatására ijedten rezzentem össze az ágyban. Tekintetem azonnal a hangforrására szegeződött, ám a sötétségen kívül, melyet az éjszaka árasztott magából nem láttam mást, csak a hold gyenge és sápadt fényét. 

10 megjegyzés:

  1. Igenis gonosz vagy! Pont egy ilyen résznél megállni... Most várhatok megint egy hetet a folytatásra! Egyébként valamiért olyan megérzésem támadt, hogy a hang okozója Mr. Szexi.... Vajon miért? :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira boldog vagyok, hogy ennyire tetszett a rész.:3 Remélem az egy hetes várakozás után nem csalódsz a következő részben sem, amikor Mr. Szexi tevékenységeire is fény derül.:o

      Törlés
  2. Ááááá, megint egész szombaton erre vártam! És a következő hétvégém is az ötödik rész várásával fog eltelni... :D
    Ajjhh, Mr.TitokzatosanSzexyre iszonyat kíváncsi vagyok! <3
    Amúgy meg kell hagyni, Amanda elég tökös lány, én tuti nem maradtam volna abban a házban a történtek után! Szóval király főszereplő:)
    Ez a rész is eszméletlen volt és vááá még több titok...
    Siess a kövivel!:)
    Puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, hogy ennyire várod a részeket, megmondom őszintén:én is nagyon várom, hogy megosszam őket!:D Mr.TitokzatosanSzexy nagyon örül, hogy ilyen kíváncsi vagy rá.xD(Igen, életre keltettem őt, és most nálam Titokzatosanszexyskedik.:o) Amandát tényleg bátor lánynak írtam meg, és reméltem, hogy abszurd döntéseivel nem csak őrültnek, hanem bátornak is tituláljátok majd.:D
      Szombaton találkozunk.❤

      Törlés
  3. Nyeh.xdd Látom kezdenek beindulni a dolgok.Csak Damien ne lenne ennyire rosszfiútlan modorral megáldva.xDD Én se értem miért utálják.Na mindegy úgyis kiderül,várom a kövit! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából én sem értem miért utálják.XDD Vagyis, tisztában vagyok vele, hogy mi az oka annak, hogy nem bírják őt az emberkék, de azt nem értem, hogy emiatt miért kell elítélni másokat.(a mai világból vett előítéletek egyikétől szenved Damienke, csak hogy valósághű tudjak maradni a korunk problémáihoz [ez nagyon komolyan hangzott.:o])
      Szombaton találkozunk.*-*

      Törlés
  4. Nyuhh a hapsika akkor mégse meleg :D és úgy tűnik nem lesz ikre ami kár :( Szívesen olvastam volna két szexi hapsikáról :D Kíváncsi vagyok már a kicsit pikánsabb jelenetekre is xD
    Továbbra is nagyon jól írsz és gyorsan hozd a kövit! Hehee :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem a történet végéig velem maradsz, és akkor majd mondok valamit, amit most nem mondhatok, mert erősen spoileres.:DD
      Azért abban reménykedem, hogy nem okoztam nagy csalódást hogy nincs két Mr.Szexi a történetben, majd a hamarosan érkező "pikáns jelenetek" annyira nagyon jók lesznek, hogy két Mr.Szexivel is felérnek majd.:D
      Örülök, hogy tetszett a rész.:3

      Törlés
  5. Bevallom őszintén, hogy azért nyitottam meg a blogot, meg iratkozztam is fel részben, mert egyik kedvenc énekesemet állítottad be másodfőszereplőnek. Nem sok olyan blogot találtam amiben szerepel. Kíváncsi voltam milyen karaktert akalítasz ki neki.
    A meleg nem jutott eszembe :D
    Imádom a titokzatos szereplőket *-* Egy fantasztikus ok hogy az olvasó leragadjon. És ő maga ismerhesse meg az illetőt.
    Én tuti nem mertem volna tovább maradni a házban. Amy is tartogat meglepetéseket!

    Sok puszi xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megértelek, én is minden Andys blogot megnézek, ugyanis imádom őt.:D Viszont az nagyon megtiszteltető, hogy elég jónak érzed a történetet ahhoz, hogy továbbra is az olvasója maradj, annak pedig kifejezetten örülök, hogy Damien személyisége megfogott téged, és felkelti a kíváncsiságod a titokzatosságával.:3

      Törlés