2016. április 16., szombat

6. fejezet

Sziasztok!
Ha jól gondolom, akkor ez a rész sikeredett az eddigi leghosszabbra, egyszerűen elragadott a hév, és nem tudtam megállni az írásban.:D Remélem a több mint háromezer szó nem fogja elvenni a kedvetek az olvasástól, ugyanis egy újabb izgalmas fejezet részesei lehettek perceken belül. Ahogy a részben is elhangzik majd, hatalmas vihar közeleg Silvermead felé, ami nagy változásokat hozhat sokak életében.
Rettegésekkel teli olvasást kívánok!

Nicole









With the lights out, it's less dangerous
Here we are now, entertain us







Vártam. Vártam a csodás, mámorító érzésre, hogy ajkunk találkozzon, és átadjuk magunkat a szenvedélynek és az élvezetnek. De csak vártam. Hirtelen mögülem ajtó nyitódás hangja szökött füleimbe, ami miatt azonnal felnyitottam szememet. Damien feje az enyém mellett volt, keze pedig az oldalamnál, mikor kinyitotta helyettem is a bejáratot. Miután elhúzódott tőlem, óvatosan belépett a házba, én pedig megrökönyödve álltam az éjszaka sötétségében. Hamarosan fények gyúltak odabent, így elkerülve a bogárinváziót gyorsan besasszéztam Damien után. Gondolataim még mindig ködösek voltak, és mikor megláttam, ahogy szemével figyelmesen követi minden mozdulatom, amint közeledem felé, még jobban elvesztettem a józan eszem. 
- Razziát tartasz? - kérdeztem kissé kiszáradt torokkal. 
- Nem akarom, hogy megint bajod essen.
Úgy vettem észre, hogy aggódik értem, amin elmosolyodtam, és a mellkasom megtelt melegséggel. 
- Múltkor pont te magad hoztad rám a frászt. 
- Tudom, de nekem szabad. Másnak nem - vigyorgott le rám, mikor odaértem hozzá. 
- Nem tudom, ennek most örülnöm kéne? 
- Igen - bólintott magabiztosan, megtartva azt az elégedett vigyort. - Nem kínálsz meg valamivel? - kérdezte miközben elkezdett hátrálni a nappali felé. 
- Nem. Tudod, én nem vagyok Mr. Udvarias - követtem őt, majd miután helyet foglalt a kanapén megálltam előtte, és vártam a következő lépését. 
- De Mrs. Udvarias még lehetsz. 
- Nem hiszem - mondtam miközben helyet foglaltam, szorosan mellette. - Szóval vagy kiszolgálod magad, vagy pedig éhen és szomjan maradsz. 
- Olyan gonosz vagy - fejét a támlára hajtva méregetett engem, majd kiegyenesedett, hogy szemtől szemben lehessünk egymással. - Mit csinálsz holnap?  
Ekkor juttatta eszembe, hogy Joseph atya üzent a további feljegyezésekkel kapcsolatban, így másnapra megbeszéltem vele, hogy elmegyek értük. 
- El kéne mennem valakihez. 
- Elkísérhetlek? 
- Azt se tudod hova megyek - mosolyogtam rá kedvesen. 
- Az mindegy. A szuper társaság már adott. Kéne ennél több? 
Szavai hallatán legszívesebben eggyé olvadtam volna a kanapéval, és azt sem tartottam elképzelhetetlennek, hogy arcom színe kissé pirossá vált. 
- Hát rendben. Gyere értem reggel kilencre. 
- Itt leszek! - pattant fel hirtelen a kanapéról, majd kezemet megfogva felhúzott magához. - Megölelhetlek? 
- Kérlek.
Karját körém fonta, és fejét pedig a vállamra hajtotta, én pedig nyakát átkarolva álldogáltam egészen addig, míg el nem lépett tőlem, ezzel is megszakítva azt a kellemes érzést, melyet ölelése váltott ki belőlem. 
- Álmodj szépeket! - néztem rá, miközben ő elindult az ajtó irányába. 
- Te is! - mosolygott, majd amint a bejárathoz ért, egy utolsót intett, aztán kilépett a házból. 
Fáradtan rogytam le a kanapéra, majd a táskámból előhalásztam a mobilomat. Tudtam, hogyha nem írok üzenetet Nicole-nak képes lenne utánunk küldeni a rendőröket. Miután életjelet adtam magamról, lustán rugdostam le lábamról cipőimet, és semmi kedvem nem volt felgyalogolni az emeletre. Hirtelen felismerésként csapott le rám, hogy az üres ház nyújtotta csend, hiányérzetet ébresztett bennem. Szívem szerint marasztaltam volna még Damient, de ekkor már késő bánat volt. Lassan toltam fel magam az ülőgarnitúráról, majd komótos léptekkel indultam meg hálószobámba. 
Másnap reggel, mikor még bőven aludnom kellett volna ahhoz mérten, hogy előző este későig fent voltam, a fürdőszobám ovális alakú tükre előtt álldogáltam, és egyáltalán nem voltam megelégedve azzal, amit láttam. Enyhén szeplős arcomat pár darab kicsi pattanás tette még feltűnőbbé, és a hajam sem tűnt túl frissnek, annak ellenére, hogy a napokban mostam meg. Úgy néztem ki, mint egy tini lány, aki épp a menzesz előtt áll, ami igaz is volt, leszámítva azt, hogy már nem voltam tinédzser. Miután letisztítottam az arcomat, rájöttem, hogyha alapozót kennék magamra azzal csak rontanék a helyzeten, így inkább mérgesen hagytam magára a tükörképemet. Az ágyamon már gondosan felsorakoztattam pár darab csinosabbnak látszó göncömet, aztán köntösömből kibújva elkezdtem őket próbálgatni. Épp az egyik fehér nyári ruhámat nézegettem, mikor legszívesebben homlokon csapva magam kérdeztem volna: mégis mi a fenét művelek? Nem buliba készültem, sőt ezt a találkát még randevúnak se nevezhettem volna, hiszen csak Joseph atyához megyünk a templomba. Az órára pillantottam, ami pontosan negyed kilencet mutatott, így volt még pár percem előkeresni egy sokkal lazább felszerelést. 
Kilenc óra után két perccel mikor az utolsó gombot is becsúsztattam a helyére az ingemen, a házat a csengő éles hangja járta át.  Sejtettem, hogy ki az, így telefonomat felkapva siettem le a lépcsőn, majd amint az előszobába értem beleléptem egy kényelmes cipőmbe. Utolsó pillantást vettem magamra a tükörben, aztán ajtót nyitottam Damiennek. 
- Szia! - köszönt mosolyogva. 
- Szia, azt hittem már nem is jössz - válaszoltam hasonló arckifejezéssel.
- Igazad van, szörnyű vagyok - felelte iróniával a hangjában.  
- Végre valamiben egyetértünk. 
Ahogy végig néztem rajta, gyorsan megállapítottam, hogy összeöltöztünk. Míg neki fehér pólója volt, nekem egy ugyanolyan színű ingem. Mindkettőnk nadrágja fekete volt, mindössze azzal a különbséggel, hogy az enyém csak a combomig ért.  
- Mehetünk? 
- Még mindig nem mondtam el, hogy hova megyünk - vigyorogtam, majd kiléptem a házból, az ilyenkor megszokott kora reggeli időjárást megszégyenítő meleg levegőre. 
- Miért kellene? Végül is, én csak vezetek majd, nem muszáj tudnom. 
- Csak a drogos barátaimhoz megyünk áruért, szóval elég, ha a főutcáig kocsikázunk, onnan majd sétálunk. 
Szórakozott pillantásokkal méregetett engem, miközben beszálltunk sötét színű autójába, majd betartva azt, amit mondok, egészen a főutcáig vezette járgányát. Úti célunkat elérve kiszálltunk a kocsiból, aztán a járdára léptünk. Ahogy közeledtünk a templomhoz, egy hűvös szellő volt az, ami megpróbálta lehűteni a forró levegőt, kevés sikerrel, ám pár pillanattal később a szellőből erős szél kerekedett. 
- Most már elmondod hova megyünk? - kérdezte Damien mellettem sétálva. - De gyorsan, mielőtt még elfúj téged a szél.
A tegnap esti hirtelen jött vonzalom, amit iránta éreztem egy kicsit megcsappant, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy mindössze az alkohol miatt volt szívem legnagyobb vágya, hogy megcsókoljon az ajtóban állva. Persze még mindig jó vágású fiatalembernek tartottam őt, ám jobban szerettem volna, hogy mielőtt a tettek mezejére lépünk, elhívna egy randevúra. 
- Szükségem van néhány dologra, ezért a templomba - válaszoltam, ahogy az említett épület elé értünk. 
Damien megállt, majd hitetlen vigyorral az arcán nézett egyszer a templomra, aztán pedig rám. 
- Nem, nem, nem! - kezdett bele heves ellenkezésbe - Én oda nem megyek! - Amint észrevettem arckifejezést, muszáj volt elnevetnem magam, ugyanis látszott rajta, hogy legszívesebben a pokolba kívánná azt a helyet, ahova vinni szeretném őt. 
- Ugyan már, nem olyan szörnyű. Csak a pappal kell beszélnünk, aztán mehetünk is. 
Egy négyfős, tini lányokból álló csapat közeledett felénk, akik jól ismerhették a srácot, így amint elhaladtak mellettünk hangos nevetésbe kezdtek, ezzel is kimutatva azt az ellenszenvet, amit iránta éreznek. 
- Ez mind a tetoválások miatt? - kérdeztem miközben tettem egy lépést a templom felé, hátha követni kezd, de átlátott a tervemen, így egy helyben maradt. 
- Meg amiatt talán, hogy nem voltam soha egy társasági lény, így nem tudtak megismerni. 
- Velem mégis jóban vagy - visszasétáltam hozzá, és a karját megfogva húztam a fehér színű építmény felé. - Vagy velem sem barátkoznál, ha nem kutakodtál volna a házamban? 
A szél még mindig hevesen fújt, és ahogy végig süvített a fák lombjain pár darab levél hullott a járdára. 
- Te jó fejnek tűnsz, talán kivételt tettem volna veled - vigyorgott rám. - De arra nem fogsz rávenni, hogy bemenjek oda. 
Amint ezt kimondta erősen megtartotta magát, hogy ne tudjam tovább húzni, én pedig karba tettem kezemet, és megpróbáltam minél durcásabb arckifejezéssel ránézni. 
- Miért nem? 
- Mert nem nekem való, nem járhatok ilyen helyekre - húzta a száját, és undorodó pillantásokkal bombázta az épületet. 
- Te vagy a Sátán, hogy nem mehetsz be a templomba, vagy mi? - nevettem el magam, mire ő is hasonlóan cselekedett. 
- Nem, mindössze nem tenne jót a hírnevemnek, ha ilyen helyeken látnának. 
- Én kérek elnézést, Mr. Rosszfiú. 
- Menj csak be, idekint megvárlak. Leülök ide - mutatott az egyik fűzfa irányába, - aztán napozom egy kicsit. 
Beleegyezésem jeléül sóhajtottam egyet, majd lassan elindultam a templom bejárata felé. Mielőtt még benyitottam volna, egy utolsót pillantottam Damienre, aki szavát megtartva helyet foglalt a fatövében. Odabent hideg volt, és feltűnően nagy csend. Bár nem számítottam nagy zsivajra, de kezdtem attól tartani, hogy az atya megfeledkezett rólam, és nincs itt. Ahogy lépteim egyre közeledtek az oltár felé lehetőségem nyílt körbenézni. A fehér színek domináltak, minden padsor végén oszlopok álltak, melyeket különféle minták díszítettek, és az ablakokon beszűrődő napsugarak világították meg az előttem lévő utat. Már azon voltam, hogy megszólítom az atyát, mikor az oltár melletti kis beugró résznél nyílott az ajtó, és megpillantottam a keresett személyt.  
- Oh, szervusz, remélem nem várattalak meg - köszönt rám Joseph atya, amint meglátott, majd elindult felém.
- Nem kell aggódni, csak nemrég érkeztem.  - Kezeiben észrevettem azt a tömérdek papírt, füzetet, melyet nekem szándékozott átadni, hogy még jobban megismerjem a város és a ház múltját. Ahogy odaért hozzám a kezeim közé vettem a feljegyzéseket. 
- Hogy tetszik eddig a silvermeadi élet? 
- Egész jó. 
Azt leszámítva, hogy már a második napomon egy betörővel kellett megbirkóznom, és hogy emiatt napokig szenvedtem a lábamban érződő meg nem szűnő fájdalomtól, egész jó volt az élet Silvermeadben. Az igazat megvallva tényleg élveztem itt élni, elvégre közel lehetettem barátaimhoz, és újra kezdhettem életemet anélkül, hogy bárki megakadályozna abban, hogy túl tegyem magam a történteken. 
- Ezt öröm hallani - mosolygott barátságosan, miközben az egyre erősödő szél hangja hallatszott odakintről. - Ha jó hallom tényleg vihar közeledik. 
- Szeretem a vihart - gondolkoztam hangosan, és eszembe jutott, hogy kis koromban mennyire rettegtem az égdörgéstől, ám mire tini lettem ez a félelem átalakult imádattá. 
Kíváncsi voltam, hogy miket tartogatnak számomra a lapok, ezért óvatosan szétnyitottam az egyiket, vigyázva arra, hogy a többi ne hulljon le a padlóra. 
„Akár egy királyi palotának is elmehetne Silvermead legújabb szenzációja, amit maga a város polgármestere és egyben a ház tulajdonosa, Noel Lived mutatott meg egyik újságírónknak…
Ahogy szemeimet végig futtattam az első mondaton rögtön eszembe jutott, hogy ez annak a cikknek a folyatása, amit az előzőleg kapott jegyzetek között nem találtam meg. 
- Hiányoztak lapok a füzetből. 
- Biztos kiestek belőle, de valószínűleg benne lesznek majd ebben a kupacban - kopogtatta meg ujjával a keményfedeles könyvek egyikét. 
- Hát úgy érzem lesz mit olvasnom - néztem végig a kezemben található cuccokon. - Szóval én megyek is. 
Bár Joseph atya közel sem volt öreg, és még ijesztőnek sem mondhattam őt, mégis volt egy kis zavaró dolog abban, hogy papként tengette mindennapjait. Elvesztettem minden bizalmamat az egyház felé, mikor a családom temetésén egy szál rózsát dobtam nővérem koporsójára. 
- Csak ne este olvasd őket, némelyik elég hátborzongató - figyelmeztetett kedvesen, mire én magabiztosan elmosolyodtam. 
- Nagyon jónak kell lennie ahhoz, hogy engem bármi is megijesszen. 
Ahogy ezt kimondtam sarkon fordultam, és elindultam a kijárat felé. Mielőtt még kiléptem volna visszapillantottam az atya felé, egy utolsót intettem neki, aztán kilibbentem a friss levegőre.  Damien amint észrevett engem elindult az irányomba, és ahogy tekintetünk találkozott ajkam rögtön mosolyra húzódott. 
- Azt hittem már sosem jössz. 
- Bármi történhetett volna velem odabent - ecseteltem neki azt színlelve, hogy mennyire veszélyesnek tartom a helyi papot. - De gondolom, te még akkor se jöttél volna megmenteni, ha sikoltozni kezdek. 
- Talán akkor megfontoltam volna, hogy utánad menjek-e, vagy sem. 
- Ez megnyugtató. - Érdeklődő tekintettel nyúlt az egyik kezemben tartott irat felé, majd olvasgatni kezdte azt. - Csak nem olvasni próbálsz? 
- De igen. Mik ezek? - nézett végig a papír halmon. 
- Cikkek abból az időből mikor épült az eredeti ház. Nagyon érdekesek, ha gondolod, kölcsön adom majd őket.
Mosolyogva nézett rám, mint aki valami vicceset hallott, aztán visszatette az elvett lapokat, és az egész kupac alá nyúlt, hogy kivehesse a kezeimből. 
- Mr. Udvarias visszatért? 
- Mr. Udvarias sosem ment el - vigyorgott.
Miután megbeszéltük, hogyha már idáig elhozott, akkor haza is visz lovagias férfi módjára, visszasétáltunk az autójáig. Útközben láttam Nicole-t, amint egy sátorban lévő pult mögött állva ételt osztogat a szegényebb embereknek. Szerencsémre ő nem vett észre. 
- Miért van az, hogy az egész város gazdagnak tűnik, de mégis ennyi rászoruló van? - kérdeztem Damient, aki szemét eddig az úton tartotta. 
- Silvermeadnek két része van. Az egyik, ahol a tehetősebb emberek élnek, a másik pedig a város szélén található szerényebb részleg. Valószínűleg arra felé még nem jártál. 
Egy bólintással jeleztem, hogy értettem, amit mondott majd csendben folyattuk utunk további perceit, míg nem a kocsi kerekei megálltak a házam verandája előtt. 
- Annak ellenére, hogy elég kevés volt az idő, nagyon élveztem az elmúlt egy órát - néztem a srác felé, aki ragyogó szemekkel vizslatott engem. 
- Én is - mosolygott rám. - Majd megismételhetnénk. 
- Nem hangzik rosszul - válaszoltam sejtelmes hangon, majd az ajtó felé nyúltam, de Damien elkapta a karom, még mielőtt kinyithattam volna az autót. Meglepetten néztem vissza rá, mire ő megpróbált minél közelebb fordulni hozzám.  
- Megadod a telefonszámod? - kérdezte ellágyult, de még mindig észveszejtően szexi hangon, amin elnevettem magam zavaromban. 
- Hogy aztán zaklatni tudj éjszaka? 
- Annyira jól ismersz - felelte miközben előhúzta zsebéből a telefonját, és a kezembe adta. Mikor végeztem a mobilszámom beírásával visszaadtam neki a készüléket. - Majd írok egy SMS-t olyan hajnali kettő körül, hogy neked is meg legyen az enyém. 
- Alig várom! - örvendeztem. - De addig is…Adjö
- Ez milyen nyelv? - csodálkozott miközben szálltam ki a kocsiból. 
- Svéd - válaszoltam mielőtt még bezártam volna az ajtót, majd miután megtettem, mosolyogva hátráltam fel a verandámig. 
Ahogy beléptem a házba gondosan bezártam magam mögött a bejáratot, hogy még véletlenül se ismétlődjön meg az, ami pár héttel ezelőtt. A szerzett holmikat felcipeltem a hálószobámig, ahol az éjjeli szerkényre pakoltam mindent. A helyiségben még mindig nagy volt a rendetlenség a reggeli ruha válogató akcióm miatt, ezért úgy döntöttem, rendet teszek, ám nem csak a szobában, hanem az egész házban is, hiszen ezzel is jobban megismerhettem az épület legkisebb szegleteit is. A délelőttöm nagy része a takarítással ment el, a legtöbb időt az emelet balszárnyában található dolgozószobában töltöttem, ugyanis a hatalmas könyvespolcok tömérdek olvasnivalót tártak elém, amikbe muszáj volt belekukkantanom, így az alsó polcokon található irományokat egyenként megnézegettem. Kíváncsi lettem, hogy Nicole honnan szerzett ennyi könyvet, így egy újabb kérdést írhattam a képzeletbeli listámra, melyet majd barátnőmnek fogok átnyújtani, ha úgy adódik. 
Az ebédem után arra jutottam, hogy ideje legkedvesebb hobbimnak szentelni a délutánomat, ezért pár darab nassolnivalóval az ölemben foglaltam helyet a nappali kényelmes bőrkanapéján, ahol aztán magam elé vettem laptopom. A bekapcsolása után rögtön meg is nyitottam az általam keresett oldalt, az Online sakkot. Egészen kiskorom óta űzöm ezt a sportot, viszont sajnos elég kevés ember engedte meg a környezetemben, hogy megtanítsam neki a sakk fortélyait, így általában online oldalakon játszottam teljesen idegen emberekkel. Nem volt ugyanolyan élmény, mintha élőben játszanám, de ez is elég volt ahhoz, hogy órákat töltsek el azzal, amit talán a világon a legjobban szeretek csinálni. 
Az idő csak úgy repült, észre sem vettem, hogy már órák óta ülök a gép előtt. Az utolsó mérkőzésem megnyerése után abbahagytam a játékot, és Joseph atya szavait megfogadva felmentem a kapott feljegyzésekért, még mielőtt teljesen beesteledett volna. A Nap már-már nem is látszódott, ezért az éjjeli szekrényen lévő lámpa fényeit hívtam segítségül az olvasáshoz. Éreztem, hogy szemeim kissé fáradtak már, amiatt hogy tegnap késő estig voltam fent, és hogy nem aludtam ki magam rendesen. Amint kényelmesen elhelyezkedtem az ágyamban, véletlenszerűen kiválasztottam egy füzetet a sok közül és olvasni kezdtem az első oldalát. 
„Akár egy királyi palotának is elmehetne Silvermead legújabb szenzációja, amit maga a város polgármestere és egyben a ház tulajdonosa, Noel Lived mutatott meg egyik újságírónknak. Az épület belseje faburkolatból állt, a padló fényesen csillogott a talpunk alatt minden egyes helyiségben. Az emelet két felé nyílott, a baloldalon a család által használt szobák, míg a másikon az itt élő öt személyzet alvóhelye volt megtalálható.”
Egy pillanatra abba hagytam az olvasást. A régi ház leírása nagyon is ismerősen csengett a számomra, megmertem rá esküdni, hogy a mostani verzióban is hasonlóan vannak elhelyezve a szobák. Hogy tanúbizonyságot tegyek erről, kikeltem ágyamból, és elindultam a folyosóra a füzettel együtt. 
„A jobboldali folyosón festmények lógtak, melyeket különféle híres festők ajándékoztak a család számára. Bár ezen a szárnyon a padló recsegett, mégis talán a legszínesebbnek és legkellemesebbnek mondható az összes helyiség közül.” 
Ahogy az említett jobbszárnyra érkeztem először tapasztaltam azt, hogy egy ponton alattam is megreccsen a padló. Elég ijesztőnek találtam a jelenséget, ezért gyors léptekkel siettem vissza a menedéket nyújtó szobámba, ahol aztán az ágyra dobtam a füzetet, - mondván, mára elég volt az olvasásból - és a fürdőszobába indultam. 
Nem sokáig maradtam fent este, mindössze telefonomon nézelődtem egy kicsit, majd letéve magam mellé a készüléket mély álomba merültem. 
Egészen addig a pontig békésen aludtam, míg valami kellemetlen érzés fel nem riasztott. Ahogy szemeim kinyíltak megmagyarázhatatlanul szörnyen éreztem magam, mintha valami rossz dolog közeledne felém, ezért lassan a lámpám felé nyúltam, hogy fényt adjon a sötét éjszakában. A szobámban körülnézve semmi szokatlant nem találtam, ezért úgy döntöttem, visszafekszem aludni, ám a folyosóról érkező zaj megakadályozott ebben. Olyan volt, mintha valaki elesett volna, emiatt, az adrenalintól túltengve szálltam ki az ágyból, és sétáltam ki a hangforrásához. A folyosón egyedül a Hold halovány fénye mutatta az utat. A szemben lévő jobboldali szárny homályosabb volt, mint a baloldali - ahol én is álltam-, de a semmiből jött bátorságtól vezérelve határozottan lépkedtem az irányába. Lábaim földbe gyökereztek, amint a folyosó végéről a vonszoláshoz hasonló hangokat hallottam. Mintha valaki kúszott volna a hideg padlón. A nesz alább hagyott, arra gondoltam, csak képzelődtem, ám amikor a sötét folyosó hamarosan világossá vált a tőlem messze lévő ajtó lassú nyitódása miatt készen álltam a futásra, ennek ellenére az elém táruló látvány mégis maradásra késztetett. A távolság eredményeképp nem láttam belőle sokat, de azt tökéletesen kivettem, hogy a szobából kimászó alak arca vérrel van áztatva, jobb kezét felém nyújtotta, én pedig gondolkozás nélkül rohantam volna ki az épületből, sőt egész Silvermeadből, azonban, ahogy fordultam meg neki ütköztem valakinek. 
Levegő után kapkodva ébredtem fel ágyamban. Oldalamon feküdtem, így rögtön észrevettem, hogy mobilom világítani kezd. Szívem még mindig hevesen vert az előbbi rémálom miatt, ámde amint elolvastam az érkező SMS-t kissé megnyugodva mosolyodtam el. 
Remélem nem ébresztettelek fel. ;) -D 
Miért is tetted volna, drága D betűcske? :3 -A 
Mivel nem akartam éjjel kettő órakor azzal vacakolni, hogy elmentem a számát, visszatettem a szekrényre a telefonom, hogy aludni menjek. Békésen fordultam át a másik oldalamra, ahol aztán szívem majdnem kiugrott a mellkasomból, amint szembe találtam magam az álmomban látott fenevaddal, aki hörgő hangokkal késztette arra, hogy mindenféle elővigyázatosság nélkül ugorjak ki az ágyamból. A hátamba nyomódó éjjeli szekrény okozta fájdalom sem akadályozott meg abban, hogy az egyre csak közeledő vérrel ellepett, és sebekkel teli szörny elől meneküljek. 

13 megjegyzés:

  1. Jézuska! :O NikolettkA, mint az előző rész után is említettem, a részek egyre jobbak, egyre jobban felépítik a történetet és így egyre jobban várom őket (ami ugye szinte már lehetetlen).
    Imádom drága D betűcskét - hiszen rólam mintáztad - és nagyon tecccett, ahogy menekült a templom elől. Igazán mulatságosnak találtam.
    Kíváncsian várom a folytatást! ^^
    Nem csóközön:
    Rebujk

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon megtisztelő, hogy maga Igaz 'Pici Komoly Rebujk' Rebeka kommenteld ide, most már büszkén állíthatom, hogy az enyém a legmenőbb blog, és hogy tényleg a te hátadon kapaszkodhatok fel a blogger világban.*-* Drága D betűcske nem lehetne olyan svagyoló, hogyha nem rólad mintáznám.:DD
      Nem fogadja el a nem csóközönt:
      Édes kicsi Queen N.

      Törlés
  2. Drága Nicole.....Én.....Én esküszöm, hogy egyszer kinyírlak! Ezt értsd a fejezet eleje, és vége miatt egyaránt! :D Komolyan, 168 órát vártam erre a bejegyzésre (pontosan, a kedvedért még ezt is kiszámoltam! :3), amit kb. 10 perc alatt simán elolvastam, és TÉNYLEG elvárod tőlem, hogy ismételten egy hetet várjak a folytatásra?! Ez már szadizmus, kikérem magamnak!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Alexandra, remélem azért a történet végére megbékélsz velem, talán addigra megszokja mindenki ezeket a függővégeket, amelyektől egyszerűen képtelen vagyok elmenekülni.:D Nagyon édes vagy, hogy kiszámoltad hány órát kell várnod a részig, de azért abban reménykedem, hogy amiért tetszett a rész nem jelentesz fel szadizmusért.<3

      Törlés
  3. Huuu atyavilág...
    Megkockáztatom, ez volt eddig a legjobb rész! Pörgős, vicces, nagyon aranyos de egyben irtózatosan ijesztő is egyben :) A végén attól a valamitöl még én is frászt kaptam...
    Mindig a legjobb részeknél hagyod abba, így kénytelen vagyok minden fejezet végén utálni téged, de most tényleg túllépted a határt:DD
    Legyen már jövőhét szombat, édes istenem!
    Puszii:*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, attól a valamitől nekem is kedvem lett volna lámpa mellett aludni, ugyanis szokásomhoz hűen megint csak az éjszaka kellős közepén jutottam el a fejezet végéhez.:DD
      Viszont nem utálhatsz, hiszen Mr. TitokzatosanSzexy akkor megint megharagszik, és sírni fog, mivel most nagyon érzékeny a lelke, amiért nem te lettél az első kommentelő.:( :D
      ❤❤

      Törlés
  4. Szent szar!Na most befosattál..xdd Ezt bizonyítja az is hogy milyen randán beszélek..xdd Mindenesetre nagyon tetszett a rész,most hogy kezdenek beindulni a dolgok egyre jobb :D Várom a folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jéééj, megint sikerrel jártam az ijesztgetést illetően.:DD Örülök, hogy tetszett.*-*

      Törlés
  5. Ehh...Ennyit tudok mondani! A vaksi sötétben nekem aki egy hangyától is megijed nem volt szerencsés olvasni a részt, azt hiszem nem fogok tudni aludni...(ja és felvertem a házat mert akkorát sikítottam :D) Már kezdtem azt hinni, hogy jóban leszünk, de nem...HOGY TUDTAD MEGINT ÍGY ABBAHAGYNI?????? Fúúú a rész elejét még nyögvenyelősen megbocsátom, de ezt....enyebenye! :D
    A hapsika nekem NAGYON fura ahogy Nicole is (pedig most még benne se volt:D)
    Köviit gyorsan!! :)

    UI: lehet véletlen 2x írtam ki ezt, de pont befagyott a netecském szóval izé bocsi :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is üzenem a családodnak, hogy sajnálom amiért miattam felverted őket.:D Hogy őszinte legyek én is elgondolkoztam azon, hogy nem kéne itt abbahagyni, de aztán rájöttem, hogy az én védjegyem a függővégek lesznek, szóval muszáj volt így csinálnom.:D
      Azért remélem te is megbékélsz velem hamarosan.<3

      Törlés
  6. WITH THE LIGHTS OUT IT'S LESS DANGEROUS
    HERE WE ARE NOW ENTERTAIN US
    I FEEL STUPID AND CONTAGIOUS
    HERE WE ARE NOW ENTERTAIN US
    A MULATTO
    AN ALBINO
    A MOSQUITO
    MY LIBIDOOOO
    *énekel*
    Bocsi, nem hagyhattam ki xd

    VálaszTörlés