2016. április 23., szombat

7. fejezet

Sziasztok! 
Az előző fejezethez mérten úgy érzem, ez a rész sokkal inkább lazább lett, már, ha az én esetemben lehet ilyet mondani.:D 
Szerettem volna egy rövidke betekintést nyújtani nektek Amanda múltjába, ami talán egy újabb rejtélyt, vagy épp megoldást ad hozzá a történethez. Hogy egy kicsit előre is tekintsek a jövőbe, hamarosan érkezik a 10. fejezet, mely az eddigiek közül a kedvencem, és feltehetőleg a ti kedvencetek is lesz egy jó darabig. Mint mindig, most is elképesztően kíváncsi vagyok a reakciótokra az eseményekkel kapcsolatban, tehát ne fogjátok vissza magatokat.:D
Jó olvasást! 


Nicole 








You can't wake up, this is not a dream,
You're part of a machine, you are not a human being




Ahogy szemem kinyílt, a Nap erős fénye miatt azonnal vissza is kellett hunynom azt. Éreztem, felsőm hátulja az izzadságomtól nedves. Pár pillanatba beletelt, míg fejem eléggé kitisztult ahhoz, hogy felfogjam, mi történik körülöttem, és amint újra normálisan tudtam gondolkodni félelemmel átitatva ugrottam meg az ágyamban. Tekintetem azonnal a mellettem lévő helyre meredt, ám semmit nem láttam a tömérdek papíron és könyvön kívül. Nagy sóhajtás közepette ültem fel, és temettem arcomat a tenyerembe. Gondolatban jó párszor megdorgáltam magam, amiért a figyelmeztetések ellenére lefekvés előtt olvasgattam a kapott feljegyzéseket, melyek igencsak sokat segítettek abban, hogy napok óta először újból rosszakat álmodjak. Voltak olyan időszakok az életemben, mikor folyamatosan rémálmok gyötörtek, és attól tartottam, hogy újból elértem azt a pontot mikor éjszakáim forgolódásokkal és rettegésekkel fognak eltelni. Takarómat a könyvkupacra dobtam, majd az ágyamból kikelve indultam el a fürdőszobám felé, hogy a reggeli teendőimet elvégezzem. 
Az étkező asztalnál ültem, és a reggelim elfogyasztásával vacakoltam mikor a ház csengőjének dallama járta át a házat. Nem vártam vendégeket, így kíváncsian mentem el az előszobáig, ahol aztán ajtót nyitottam az érkező személynek. Váratlanul ért, hogy legjobb barátnőmmel találtam szemben magam, ugyanis emlékeim szerint nem beszéltük meg, hogy találkozunk. Kezében egy cipős doboz nagyságú tárolót szorongatott, és vidáman mosolygott rám csillogó, és élettel teli tekintetével. 
- Jó reggelt álomszuszék, felébresztettelek? - lépett be rögtön az ajtón, ami miatt majdnem fellökött.
- Neked is jó reggelt, nem ébresztettél fel. Miből gondolod ezt? 
- Abból, hogy egy párszor hívtalak, de nem vetted fel - fordult felém, majd miután elindultam a ház belsejébe követni kezdett.
- Nem hallottam, hogy csörgött volna - gondolkodtam el, aztán intettem neki, hogy várjon, és felsiettem az emeletre, a szobámban lévő telefonomért. 
Nem tévedtem, a készülék az éjjeliszekrényemen pihent, ám mikor megpróbáltam életre kelteni azt, nem reagált. Töltőm után kutattam, és abban reménykedtem, hogy mobilom mindössze lemerült, azért nem lehet bekapcsolni. Miután megleltem a keresett tárgyat a konnektorba dugtam, és vártam, hogy valami csoda folytán felvillanjon a készülék képernyőjén a töltést jelző ábra, viszont semmi nem történt. Csalódottan konstatáltam telefonom ideiglenes halálát, aztán visszasétáltam Nicole-hoz, aki udvarias vendégként, türelmesen várakozott a nappaliban. Annak ellenére, hogy tulajdonképpen ez az ő háza, és az elmúlt hetekben elég sok időt töltött a falak között, néha elég mereven viselkedett idebent. Így volt ez akkor is mikor leültem mellé a kanapéra, ő pedig kissé félénken sandított felém. 
- Jól vagy? - kérdeztem, mire ő bólintott, aztán ölébe tette a dobozt. 
- Takarítottam otthon, mikor megtaláltam ezeket az aranyat érő képeket - mosolygott rám, majd levette a doboz tetejét, és előhúzott belőle egy képet. - Tudom, hogy a te példányaid elvesztek, ezért arra gondoltam odaadom őket, nekem megvannak a gépemen is. 
Felém mutatta a fotót, melyen ő és jó magam voltunk láthatóak. Tökéletesen emlékeztem arra a pillanatra mikor készült a kép, ugyanis ez volt az első alkalom, hogy találkoztam az akkor még csak tizennégy éves Nicole-lal. Átvettem tőle az egész dobozt, és nézegetni kezdtem a többi fényképet, melyek között nagyon sok olyat is találtam, amiket nem igazán szerettem volna felidézni az akkori frizurám miatt. 
- Ezek nagyon jól fognak jönni, mikor nosztalgiázáshoz lesz kedvem - mosolyodtam el. 
- Amikor majd vissza akarsz gondolni a hajstílusodra? - kérdezte viccelődve. 
- Na meg a te pattanásos homlokodra - vágtam vissza neki, mire ő ijedt arckifejezéssel nézett rám.
- Nem is volt olyan szörnyű! 
- Én nem így emlékszem - piszkálódtam, minek következtében kikapta a kezemből az egyik képet és tüzetesen vizsgálni kezdte az arcát. - Csak vicceltem. 
-Valamiért elfelejtettem nevetni - válaszolta megsértett hangnemben, amin muszáj volt elvigyorodnom. 
- Azt hiszem, megint kezdnek visszatérni a rémálmaim - váltottam témát egy kis csend után. 
- Mit álmodtál? - Kérdése feltétele után elgondolkodtam, ugyanis nehezen jöttek a szavak az éjszakai rémképekkel kapcsolatban. 
- Macerás megfogalmazni - kezdtem bele a mesélésbe-, és így visszagondolva, nagyon valóságosnak tűnik az egész. 
- Nem muszáj róla beszélned, ha nem akarsz. Néha jobb nem újra átélni az álmainkat, csak zaklatottá válik tőle az ember. 
Bölcs szavai hallatán rájöttem, hogy talán igaza van. Egy bizonyos pontig jó kibeszélni magunkból azt, ami nyomja a lelkünket, de az ilyesfajta illúziókat, melyek messze állnak a valóságtól minden bizonnyal jobb mihamarabb elfelejteni.  
- Elég annyit tudni róla, hogy szörnyű volt - feleltem tömören, ő pedig bátorítóan rám mosolygott és gyengéden megfogta a kezemet. 
- Ha szeretnéd lefekvés előtt felhívlak, és esti mesét olvasok fel neked. - Sejtettem, hogy egy hasonló megjegyzéssel rondít bele a kialakult meghitt pillanatba, amin már csak nevetni tudtam. 
- Azt megköszönném. Erről jut eszembe - emlékeztem vissza a bekrepált mobilomra -, Silvermeadben van telefonszerviz? 
- Lehet, annak tűnik, de ez a hely nem a világvége. Persze, hogy van! Azzal a bolttal szemben, ahol múltkor találkoztunk. Mielőtt még bemutattalak volna Joseph atyának. 
- Remek! Akkor addig használom a régi telefonom, nem tudom miért romlott el a mostani. 
- Valószínűleg ez egy jel. Valakinek a hívását nem kéne fogadnod. 
- Nem tudom, kiről beszélsz - álcáztam értetlenséget, miközben jól tudtam, hogy ki lehetett az, akire gondolt.  
Ezt követően barátnőm tudtomra adta, hogy sok dolga van még, így miután fájó búcsút vettünk egymástól egyedül hagyott a házban. Annak érdekében, hogy ne érezzem magam olyan magányosnak bekapcsoltam a tévét, ami tökéletes háttérzajként szolgált, míg én megnézegettem a képeket. Némelyiket már el is felejtettem, így jól jött egy kis frissítés a memóriámnak. Teljesen belemerültem múltidézésbe, mikor a csatorna hírműsorában egy eléggé felkavaró eseményről számoltak be.
- Kis iskolásokból álló csoport bukkant a lewisburgi Susquehanna folyó mentén egy férfi holtestére. A vizsgálatok alapján kiderült, hogy már két napja hallott volt, mikor rátalált az arra túrázó osztály.  A halál oka fulladás lehetett, melynek elkövetőjét a rendőrség nagy erőkkel keresi - magyarázta a híradós nő, és mielőtt még folytathatta volna, gyorsan elkapcsoltam egy másik adóra. 
Lewisburg Silvermead szomszédságában terült el, mikor ide felé tartottam át is hajtottam a városon, így eléggé rossz érzés kerített a hatalmába, amiatt hogy ilyen közel történt a gyilkosság. 
Hogy eltereljem az iszonytató gondolatokról a figyelmem visszatértem a képek nézegetéséhez, és némi megnyugvással a szívemben idéztem fel magamban azt a pillanatot mikor Nicole a legrosszabb döntésemből rángatott ki percek alatt. 

Öt évvel korábban

Az esőcseppek vízesésként hullottak a földre, ezzel egyre nagyobb, és nagyobb pocsolyákat létrehozva. A hűvös szél simogatta bőrömet, miközben az iskola melletti eldugott sikátorban álltam, ahol mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül fújtam ki a füstöt. A levegő keveredett a cigaretta, és az eső kellemes illatával, ezzel létrehozva egy számomra nagyon is mámorító aromát. Éreztem, amint testemben szétáradt annak az egyetlen dolognak hatása, ami ezekben az időkben megnyugtat, és hogy a feszültség, mely eddig uralta elmémet kezdett enyhülni. Újból a szám felé irányítottam a cigarettát, ám az egyre csak erősödő cipőtalp kopogás megakadályozott ebben. A hang irányába fordítottam fejem, így viszonylag gyorsan kivettem a zuhogó esőben ácsorgó Nicole-t, amint egy esernyőt tartva a kezében lassan lépked felém.      
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - kérdeztem meglepve, ugyanis eddig soha senki nem jött erre a helyre. 
- Egy ideje feltűnt a folytonos eltűnésed, és mivel tudtam, ez a hely nem a Roxfort, hogy csak úgy felszívódj, követni kezdtelek. 
- Nos, itt vagyok. Rajtakaptál. 
- Ugye tudod, hogy ebbe bele is halhatsz? - pillantott le a kezemben tartott cigire. 
- Miért, ha nem csinálnám ezt, akkor halhatatlan lennék? - kérdeztem vissza, támadó hangnemben, ám ő továbbra is nyugodtan beszélt hozzám. 
- Nem, de valami azt súgja, szívesebben élnéd le a felnőtt korod ép fogakkal, és egy egészséges tüdővel, mint fogatlanul és betegeskedve. 
Legszívesebben befogtam volna a fülemet annak érdekében, hogy ne halljam tudálékos szavait, ám azzal csak újból azt értem volna el, hogy osztani kezdi az észt a gyerekes viselkedésem hátulütőiről. Válaszadás jeléül megint csak számba helyeztem a cigarettát. 
- Így nem fogod elérni, hogy kedveljen. - Ezzel a kijelentésével egészen a szíven ütött, olyan érzést keltett életre bennem, mintha tőrrel döfködnék azt. Ahogy mindig is tette, ekkor is átlátott rajtam, ugyanis túlságosan  jól ismert ahhoz, hogy ne jöjjön rá mi nyomja a lelkemet. 
- De enyhíti a fájdalmat. 
- Egyetlen fiú sem éri meg, hogy büdös legyél miatta. - Felelete hallatán felnevettem, majd a földre dobtam a cigi csikket, és ahogy elnyomtam azt elindultam a sikátorból kifelé. - Ezek szerint többet nem foglak itt találni?
Belenyúltam kabátzsebembe, és előhúztam a fehér dobozt, amiben további cigaretták lapultak arra várva, hogy enyhítsem szívfájdalmamat velük. Tizenhat éves létemre ez volt az első alkalom, hogy szerelmes lettem. Ezt egyszerre tartottam jó és rossz dolognak is, ám abban a pillanatban úgy tűnt, hogyha ilyen beleszeretni valakibe, akkor inkább nem kérnék belőle többet. Visszacsúsztattam a kabátomba a dobozt, majd folytattam utam a kijárathoz, ám barátnőm megragadta a karom, és maga felé fordított. 
- Ígérd meg Amanda, hogy soha többé nem használod - tekintetével egészen a vesémig hatolt, egy pillanatra a világ is megszűnt létezni a számomra. - Hidd el, nem tesz jót neked. Sokkal nagyobb problémáid lesznek még az életedben, mint az a Connor gyerek. 
Fejünk felől mély, és hangos dörgés csatlakozott az eső megnyugtató hangjához, miközben a sikátoron kívüli részen autók búgása kavarodott össze velük. A hideg levegő még mindig csípte az arcomat, és lábunk alatt egy óriási tócsa keletkezett. 
- Igazad van - kezdtem bele halkan, majd ismételten kabátzsebembe nyúltam -, nem is értem mit gondoltam. 
Meglepettnek tűnt, alig akarta elhinni, hogy a közelben álló konténerhez sétálok, és a szemét közé dobom a cigarettásdobozt, az öngyújtómmal együtt. 
- Persze hogy igazam van! - tárta szét karját, majd megrázta a fejét. Olyan volt mintha magát is megakarná győzni arról, hogy nem állított valótlanságokat. - Nagyon örülök, hogy így döntöttél - mosolygott rám biztatóan. - Ha szeretnéd, akkor beszélek Connorral, és megmutatom neki, hogy kivel nem szórakozhat. 
- Ó, jaj, nem kell! Majd én megoldom - néztem rá sejtelmesen, majd karon fogtam őt, és húzni kezdtem kifelé a sikátor sötét és félelmetes részéből. 

 Napjainkban 

Igazi csodának tartottam, hogy Nicole hatni tudott rám. Mint minden más lány, akkoriban én is elég szeszélyes voltam, de barátnőm érettsége és pozitív gondolkodásmódja sokat segített abban, hogy ne kövessem el azokat a hibákat, amik megkeseríthetnék az életem. Connor Rivers életem első barátja volt, bár kapcsolatunk nem tartott túl sokáig felelőtlen és szoknyavadász életvitele miatt, mégis jó leckének találtam a vele töltött időt. Későbbiekben kiderült, hogy barátnőm nem tévedett, sokkal nagyobb probléma következett be életembe, mint az első szerelmi csalódás. Ám az, hogy újra a cigihez nyúljak soha sem fordult meg a fejemben. 

Egy évvel korábban

Tarka fények cikáztak a levegőben, és a fehér falakat színessé festették át a dübörgő zene ritmusára. Az épület megtelt szórakozni vágyó fiatalokkal, így minden eltelt perc után egyre melegebb és fülledtebb lett odabent. Arcomat égette már a felforrósodott légtér. Megpróbáltam minél kevesebb emberhez hozzáérni miközben átvergődtem a tömegen, és mikor sikeresen elértem a szórakozóhely kijáratához megkönnyebbülve léptem ki a hűvös éjszakába. A gyenge szellő áthatolt vékony felsőmön, testemen pedig végig szaladt a hideg. Nadrágzsebemből előhalászott telefonom segítségével megállapítottam, hogy már negyed órája április tizennyolcadikát írtunk, ennek ellenére egy cseppnyi fáradság sem érződött bennem, mindössze a túlzsúfoltság zavart meg az önfeledt bulizásban. Miután éreztem, hogy kezdtem visszanyerni normális hőmérsékletem visszafordultam az ajtó irányába, csakhogy oldalról megpillantottam a felém közeledő Nicole-t. Míg észre nem vett addig arca nyugalmat árasztott, ám ahogy felismert hirtelen változott meghökkentté. 
- Te hogy-hogy itt vagy? - kérdeztem először én. 
- A buli miatt, természetesen… és te? - hangja kicsit megemelkedett amint a mondanivalója végéhez ért. 
- Adennel jöttem. 
- Milyen jó, így legalább biztos lesz társaságom - villantott felém egy vigyort, majd vállamra téve a kezét irányított volna befelé, viszont tekintete megakadt valamin a hátam mögött. 
Kíváncsian fordultam meg, hogy lássam, mi az, ami ennyire lekötötte barátnőm figyelmét. Az épület mögött számottevő fa díszelgett, amik között házak helyezkedtek el. Ennek ellenére még így is kiválóan kilehetett venni az eggyel odébb lévő utcából felszálló füstöt. Az éjszaka sötétségben pedig nem volt nehéz észrevenni a lángok okozta vöröses fényt. A szívem hirtelen kezdett el gyorsabban verni, és ahogy a tűzoltóautó szirénája felülkerekedett a diszkóból hallatszó zenén nem volt kérdés, hogy azonnal haza kellett mennem. Mindenféle előzmény nélkül kerített hatalmába egy olyan elmondhatatlanul rossz érzés, melyet még soha életemben nem tapasztaltam. Ijedten pillantottam Nicole-ra, aki még mindig megbabonázva meredt az egyre csak növekvő füstfelhőre, majd amint észrevette, hogy őt nézem arcvonásai ugyanolyanná váltak, mint az enyéim.  
Nem tudtam hogyan, és mikor, de pillanatokkal később szaporán szedtem lábamat az utca felé, ami otthonomnak is helyet adott, és ahol felcsaptak a lángok. Végtagjaim a rövid futás alatt is megfájdultak, olyan rohamosan haladtam a tűz irányába, és éreztem, hogy nem sokára el fog fogyni a levegőm, aminek az egyre csak erősödő félelem sem tett igazán jót. Magamban reménykedtem, hogy minden rendben lesz a családommal, és mire odaérek nem lesz semmi bajuk, sőt segíteni is fognak a tűzoltásban. Ép ésszel képtelen lettem volna felfogni hogy, bármi történjen velük, így egyre biztosabb lettem abban, hogy nem esett bántódásuk. Amint bekanyarodtam az utcába rögtön szembe találtam magam a házammal, legalábbis azzal, ami maradt belőle. Néhány ablakból még mindig jól kivehető volt, amint odabent lángokkal körbevett bútorok vesznek el a tűzben. Pupillám kitágult, levegőt is elfejtettem venni, pedig tüdőmnek igazán szüksége lett volna rá. Hirtelen minden külső zaj megszűnt létezni a számomra. Belül ordítani tudtam volna, ám mégsem jött ki egy hang se a torkomon. Csak álltam ott, a fekete zsákok előtt, megrökönyödve, gyomorgörccsel és egyre csak fogyó levegővel azt kérdezve magamtól: Hogyan fogok ezután élni? 

7 megjegyzés:

  1. Uuuristen szegény Amanda ! :( De sajnálom... El sem tudom képzelni mit érezhet. Nicole viszont újra szimpatikussá vált számomra az előző részek után:3
    Ismét remek munkát végeztél:) Igaz kicsit hiányoltam Mr.TitokzatosanSzexyt de hát nem lehet minden eészben benne nem igaz?:D Csak így tovább én és SimsDamienBaba is imádunk! <3
    Puszii :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mr.TitokzatosanSzexy még mindig lelkileg sérült a múltkori incidens miatt, de a következő részben már benne lesz.:3 SimsDamienBabát és téged is puszillak.xdd❤

      Törlés
  2. Beleszerettem a történetedbe! Egyszerűen imádom. Tűkön űlve várom a folytatást!💞
    Ui.:az idézetek dalszövegből vannak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, örülök hogy tetszik.:3
      Igen, a fejezet elején lévő idézetek általában azokból a dalokból vannak, amire írtam az adott fejezetet.:)

      Törlés
  3. Ehh végre volt időm elolvasni végig! "Kissé" szenvedtem a mail rendszeremmel...így tök jó volt pihenésképp olvasni a részt :) igaz nagyon sajnálom Amandát, de ez most kellett...Nicole nekem még mindig susmusos :/ :D viszket valahogy a tenyerem amikor rá gondolok, de nem tudom miért szóval erre megy a mert csak válasz :D nagyon jól írsz és csak falom szavaidat! és most, hogy darabokban tudtam csak elolvasni nagyon dühít :D tiszta hapsika elvonási tüneteket észlelek magamon XD
    Váram a folytatást! :) Nagyon Nagy vagy!!!!

    VálaszTörlés
  4. Jajj és örömmel nyugtázom, hogy végre nagy nehezen rájöttem ki is Andy :D már azon voltam, hogy megkérdezem...de az olyan ciki lett volna :D most már tudom :DDD :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszerűen imádom, hogy neked még mindig gyanús Nicole, az egyik barátnőmet megkérdeztem, hogy számára az-e, és tökre nem értette, hogy egyeseknek miért "susmusos", szóval örülök neki, hogy sikerült emberekre ráterelnem a gyanút, még akkor is, ha nem kéne.:DDD
      Boldog vagyok, hogy sikerült rájönnöd kicsoda Andy, jobb később, mint soha, és ne aggódj, nem nevettelek volna ki, ha rákérdezel.:D
      Mivel beteg lettem, így most van több időm is írni, tehát megpróbálok kicsit előbb érkezni a Hapsikával, mint szombat, de nem ígérek semmit.:3

      Törlés