2016. június 12., vasárnap

14. fejezet

Sziasztok!
Az egy napos késésért elnézést kérek, többször nem fordul elő.:D Sőt, mivel hamarosan itt a nyári szünet, lehetséges, hogy egy héten akár két résszel is érkezem majd. A mostani fejezet kicsit rövidebb lett, mint az előzőek, de a következő résszel azt hiszem, mindenkit kárpótolni fogok majd.:D 
Jó olvasást!





Nicole








„Can you see it?
The worst is over
The monsters in my head are scared of love”



Remegő végtagok és hevesen dobogó szív. Nem éppen a legkellemesebb érzés, de én mégis olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy a verandámon kuporogva tapasztalhattam meg a félelem legextrémebb szintjeit. Noha, világ életemben földhözragadt embernek tituláltam magam, a tanulmányaim miatt sosem zárkózhattam el teljesen az ép ésszel felfoghatatlan dolgok elől. Viszont még egyszer sem tapasztaltam ehhez hasonlót, mint amit percekkel ezelőtt odabent találtam. 
Ahogy a lépcsőn leszaladtam, a nappaliban elém tárult az eldőlt bútorok, szét szóródott könyvek és papírok látványa. A kanapét mintha felborították volna, úgy feküdt a padlón, amin még párnák, lapok és a tányér - amiből a reggelimet ettem - hevert. A kandallón található díszek közül jó pár darabokra tört, mintha direkt dobálták volna azokat le a földre. 
Talán valaki nem akarja, hogy itt legyek. 
Ez volt az első gondolatom, amikor megláttam a káoszt, ami eluralkodott a lakásban. A következő pillanatban a telefonommal együtt kirohantam a házból, és azonnal tárcsáztam az első embert, akinek neve megjelent a képernyőn. Mobilomat szorongattam, miközben türelmetlenül várakoztam. Bár bölcs döntésnek tűnt volna az is, hogy a rendőröket hívom, de ijedtemben úgy éreztem, csak is rá számíthatok. 
A fehér autó sietősen parkolt le az épület előtt, én pedig gyors léptekkel indultam meg a kocsiból kiszálló személy felé. 
- Végre! - kiáltottam fel talán a kelleténél kicsit hangosabban. Még sosem örültem ennyire, hogy láthattam barátnőmet. 
- Tudod, mennyire rám hoztad a frászt? - kérdezte. - Mi történt? És most kérlek, ne kezdj el pánikolva beszélni, mert nem fogok belőle érteni semmit.  
- Valaki betört a házba és felforgatta az egész nappalit - nyögtem ki végül, mialatt éreztem, hogy újból rettegés fog el. 
- Akkor miért engem hívtál? - nyúlt a zsebébe. Feltehetőleg a telefonja után kutatott, de miután nem találta és látta rajtam, mennyire be voltam szarva, felsóhajtott. - Hadd nézzem, mi van odabent. 
Fura, de hangja, mintha megkönnyebbültségről árulkodott volna, mikor felsétáltunk a veranda lépcsőjén. Holott én semmi pénzért nem akartam visszamenni oda, ő mintha éppen Disneyland kapuin sétálna be, könnyedén belibbent az ajtón. 
Lássuk csak: valaki betört a házamba, én ijedtemben a legjobb barátnőmet hívom segítségül, aki hirtelen azt hiszi magáról, hogy ő a terminátor, ezért habozás nélkül besétál a csapdába. Nem, egyáltalán nem voltam kiakadva, egy cseppet sem. 
Az előszobából a lépcsőtől nem igazán lehetett rálátni a nappalira, ezért muszáj volt még beljebb sétálunk, miközben a bátor énemet próbáltam felrázni a zokogásból, ugyanis ez még a számára is sok volt. Nem kellett volna, de csupa olyan elmélet született meg a fejemben, amik kizártnak találták azt, hogy valaki betört a házba. Azt észre kellett volna vennem. Nicole egy kicsit sem tűnt ijedtnek, így, hogy minél hamarabb sokkot kapjon, megragadtam a karját és gyorsan berohantam vele a nappaliba. Mikor elengedtem őt, nem mondott semmit, mindössze háta mögé dugta kezét, és úgy vizsgálta a helyiséget, melyben nagyobb rend volt, mint egy szépművészeti múzeumban. 
- Azt a k…
- Hé! - szólt rám Nicole, mielőtt még végig mondhattam volna a meglepettségemet tükröző kifejezést. Tudni illik, barátnőm mindig is allergiás volt a trágár szavakra, és még soha életemben nem hallottam őt káromkodni, pedig már egy ideje boldogítottuk egymást. 
Azt se tudtam hirtelen, hogy sírjak vagy nevessek. Egy részem örült, amiért mindent a legnagyobb rendben találtunk, ám a másik felem, pedig még jobban beijedt a helyzet miatt. Jó, bevallom, tényleg nagy megkönnyebbülés volt, hogy nem nekem kellett összetakarítani azt a sok cuccot, de azért arra egy picit kíváncsi lettem volna, hogy miként került vissza minden a helyére?
- Szóval - kezdett bele barátnőm, jól elnyújtva a magánhangzókat, - hol itt a felfordulás? 
- Esküszöm, az előbb még minden a feje tetején állt. 
- Részeg vagy? - kérdezte Nicole, mire én felháborodva tártam szét a karom. 
- Úgy nézek ki, mint akinek italozáshoz van kedve? 
- Nem tudom, más értelmes magyarázatot nem igazán látok magam előtt. Ugyanis - fordult körbe a helyiségben -, itt nincs semmi probléma. 
- Nem hiszel nekem? - Szíven ütött a dolog, hogy barátnőm kételkedett bennem, és ezt a tudtára is adtam a szomorú, ám dühös hanglejtésemmel. 
- Persze, hogy hiszek neked. De, látod, itt nincs semmi, amitől félned kéne. Biztos, csak álmodtad. 
Remek! Az előbb még azt állította, hogy becsíptem, aztán egy pillanattal később, már biztos csak álmodtam az egészet. Ahogy ez a gondolat végig suhant a fejemben, arcomra valószínűleg nem túl szép mimika került fel, mivel Nicole hirtelen átváltott kétségbeesett üzemmódba. 
- Oké, mit szólnál ahhoz, ha itt maradnék estére, és ha akkor is történik valami szokatlan, hívjuk a szellemirtókat? 
- Nem lenne egyszerűbb, ha én mennék hozzátok? - Az a jó érzés, mely mindig magával ragadott, akárhányszor a ház falai között lehettem, kezdett halványulni. 
- Dehogyis! - vágta rág egyből, majd folytatta. - Nem menekülhetsz el a félelmeid elől, mert akkor örökre veled maradnak, és még vén nyanya korodban is felkapcsolt lámpa mellett fogsz aludni. 
- Mi az, hogy még akkor is? - imitáltam sértődöttséget, és karba tettem kezemet. - Egyáltalán nem alszom felkapcsolt lámpával, soha nem is tettem. 
- Nekem nem ezt csicseregték a madarak - mosolyodott el vidáman. 
- Ó, szóval a madarak csicseregték? Ki is a részeg közülünk? 
Felnevetett, aminek hála nekem is vigyorognom kellett. A saját szememmel láttam, hogy valami nagyon nem stimmel a nappaliban, ám mégis kezdtem el hinni azt, amit barátnőm ecsetelt. Talán, tényleg csak kimerült voltam az előzőnapi alvajárásom miatt, és ezért hallucináltam. De az is lehetett, hogy Nicole tévedett, és valami baj volt ezzel a házzal. 
Egy rövid gondolkodás után belementem az ötletébe, miszerint az éjszakát nálam tölti. Ennek több oka is volt. 
Az első, természetesen az, hogy bizonyítani akartam neki épelméjűségemet. A második az elsőhöz kapcsolódott, ugyanis, ha rávilágítok az igazságra, térden állva esedezhet a bocsánatomért, amiért nem hitt nekem rögtön. Az utolsó indok pedig az volt, hogy már régen beszélgethettem barátnőmmel nyugodt körülmények között. Az igazat megvallva, eléggé hiányzott már. Ezért megegyeztünk abban, hogy amint lejár a munkaidőm, a pékség melletti parkolóban fog várakozni rám.   
Annak ellenére, hogy még csak szerda volt, elég gyorsan belerázódtam a munkámba. Hála Oliviának, akivel igaz, nem indult fényesen a kapcsolatunk, de utána egész hamar összehaverkodtunk.  
Ahogy azt megbeszéltük, munkám végeztével találkoztunk a parkolóban Nicole-lal, aki autójában ülve várt rám. Amint odaérte hozzá, kinézett az ablakon és rám vigyorgott. 
- Pizsama buli, mint a régi szép időkben? 
- Igen, azt leszámítva, hogy régen nem akartam bebizonyítani, hogy valami nem stimmel a házzal, amiben élek. - Körbe sétáltam a kocsit, majd beültem barátnőm mellé az anyósülésre. - Jamie mit szólt, hogy ma nem otthon alszol? 
- Nem igazán volt beleszólása - indította el az autót -, ugyanis, csak nem hagyhatom cserben a legjobb barátnőmet, aki az én kísértetjárta házamban lakik.
Éreztem a hangjában megbújó iróniát, így rögtön tudtam, hogy még nem sikerült elhitetnem vele az igazságot. Feltéve, ha az volt az igazság, amit az elmúlt hónapban tapasztaltam. 
Jobban belegondolva, nem is tudtam, mi az, amit bizonyítani akartam neki. Talán csak magamat akartam meggyőzni arról, hogy nincs mitől félnem. Továbbra is a házban szerettem volna lakni. Mintha tényleg egész életemben arra vártam volna, hogy ott élhessek. És, mikor végre sikerült beköltöznöm, erősen ragaszkodtam hozzá. 
Nicole autója leparkolt a házam előtt, a dal, ami a rádióban szólt, elhalkult és mindössze a tücskök ciripelését lehetett hallani a távolból. A lenyugváshoz készülő Nap vészjóslóan izzott az égen vöröslő fényáradatban. Órák kérdése, és a sötétség újra uralkodni kezd, és egyedül a csillagok ragyogása mutatja az utat az éjszakai vándorlóknak. Ahogy talpunk a földet súrolta, barátnőm hátra sétált a csomagtartóhoz, és kivette onnan táskáját, melyben ruháit tartotta.
A padló megreccsent lábunk alatt, amint beléptünk az épületbe. Az ajtó hangosan csapódott be hátunk mögött, ami miatt Nicole kissé összerezzent, de nem tűnt úgy, mintha félne. 
- Szia, Szellem! - köszöntem macskámnak, aki lassan lépkedve közeledett felénk a lépcsőről. 
- Szellemnek hívod a macskád? És te még csodálkozol, hogy rémálmaid vannak. - Lehajoltam az állatért, majd megsimogattam hátát, mire Nicole is odasétált hozzánk, és óvatosan végig húzta ujját Szellem fején. 
Nála nem csinált úgy, mint Damiennél, hanem jól tűrte, hogy barátnőm szétdögönyözi, sőt. Szerintem még kifejezetten élvezte is. Így biztossá vált a számomra, hogy Damiennel mindössze azért volt ellenséges, mert kandúr létére féltékeny lett rá. 
- Kezdődhet a buli? - kérdezte Nicole, mikor abbahagyta macskám simogatását. Mivel nem tudtam, mire készül, ezért letettem Szellemet a földre, aki gyorsan el is iszkolt a helyszínről. Nem volt bulizós kedvében. 
Odakint az egész napos fülledt melegség helyét átvette az esti kellemes hőmérséklet. Amint megéreztem, bőröm bizseregni kezdett, talpamat pedig a hideg kő súrolta. Nicole a medence takaróját húzta fel, mialatt én azon gondolkodtam, milyen szerencsés vagyok, amiért nincsenek szomszédjaim a közelben. Ugyanis annak a hangzavarnak, amit barátnőm teremtett azzal, hogy maximum hangerőn üvöltette a zenét odabentről, biztosan nem sokan örültek volna. Amint a takaró fel volt tekerve, Nicole kilépett papucsából és a tőlem kapott bikiniben lassan beereszkedett a vízbe. Hosszú szőke haját még azelőtt feltűzte, hogy beszállt volna, én pedig ezt az alkalmat szerettem volna megragadni arra, hogy megbosszuljam a hitetlenségét velem szemben. 
- Hű! - Hangja megremegett, amint teljesen a vízben volt. Egyik lábáról a másikra ugrált, úgy próbálta megszokni a medence hőmérsékletét, ami ezek szerint, nem lehetett valami meleg. - Nem olyan vészes. 
Végig se mondta az előbbit, én már ugrottam is be mellé. Ennek következménye az lett, hogy barátnőm haja - amit annyira óvott a víztől - nedves lett. Reméltem, ezzel elérem nála, hogy életében először káromkodjon, de úgy tűnt, hirtelen fel se fogta, mit tettem. Hátra simítottam elázott hajamat, majd vigyorogva méregetni kezdtem őt, amint feleszmél a sokkból. Tudtam, már csak pillanatok választanak el engem a biztos haláltól. 
- Amanda Lilith Safford - kezdett bele a szövegelésbe, mielőtt még megfojtana a vízben és holtestemet a ház melletti erdőbe temetné. - Te most meg fogsz halni! 
Nevetve hátrálni kezdtem, miközben ő lassú lépésekkel közeledett felém. 
- Ha megölsz, visszatérek kísérteni. 
- Alig várom! 
A kültéri asztalra tett telefonom csörögni kezdett, emiatt hirtelen oldalra kaptam a fejem. Nicole ezt az alkalmat választotta arra, hogy először szemembe fröcsköljön, majd rám vesse magát. Amint a víz alatt voltam, barátnőm feljött alóla, és megpróbált minél hosszabb ideig odalent tartani, kisebb-nagyobb sikerekkel. Többször is a felszínre tudtam jönni, ám egyszer olyan erővel fogta meg a vállam, hogy nem tudtam szabadulni tőle. Hiába akartam leszedni magamról ujjait, túl erősen fogott, mintha körmeit is belém mélyesztette volna. Homályosan láttam odalent, ám lába tökéletesen kirajzolódott előttem. Annak érdekében, hogy kitudjak szabadulni a szorításából, jobb kezemmel megragadtam lábát, és magam felé húztam őt, minek következményeképp hátra csúszott, engem pedig elengedett. Diadalittasan törtem a felszínre, és amint ő is újra szemben volt velem, vizet fröcsköltem rá.
- Ez nem volt szép - szólaltam meg miközben a szememet törölgettem. 
- Nem tudom, miről beszélsz. Most már kvittek vagyunk. 
Mivel telefonom továbbra is jelzett, hogy hívnak, feltornáztam magam a medence szélére, és ügyelve arra, hogy ne csússzak el a vizes kövön, megindultam az asztal felé. Mire odaértem, addigra a személy, aki hívott, letette. Ráérősen megtöröltem a kezemet a törölközőmben, majd megfogtam mobilomat, és megnéztem, ki volt az, aki zaklatni mert engem este hét órakor. Szívem nagyot dobbant, amint elolvastam Damien nevét, és azonnal vissza is akartam hívni, de aztán barátnőmre pillantottam. 
Nem lett volna szép tőlem, ha az ő társaságában neki állok nagy beszámolót tartani a napomról Damiennek, és a hangulatot sem akartam elrontani azzal, hogy megemlítem barátnőm ősellenségének számító srácot.  Ezért arra az elhatározásra jutottam, majd másnap felhívom őt, miután Nicole hazament. 
- Ki volt az? - kérdezte még mindig a vízben lubickolva. 
- Csak egy barátom - vágtam rá egyből. - Nem vagy éhes? 
- De, eléggé - mosolygott rám, majd kiszállt ő is a medencéből. 
Miután megtörölköztünk, a konyhába mentünk, és neki álltunk vacsorát készíteni, ami abból állt, hogy a fagyasztóban található elősütött húsokat beleraktuk a tepsibe, egy másikba pedig sült krumplit. A vacsora végeztével Nicole elment zuhanyozni, én pedig megetettem Szellemet. Legalábbis próbáltam volna megetetni, ugyanis sehol sem találtam. Végig jártam az emeletet is, de macskám szőrén-szálán eltűnt. Mikor újból az alsó szinten voltam, a nyitott ajtón keresztül a kamrából hangok szűrődtek ki. Barátnőm odafent tusolt, így biztos voltam benne, Szellem az, aki a kaják között bóklászik. Nem tetszett az ötlet, miszerint a macskám rendetlenséget csinál a helyiségben, ezért gyorsan bementem utána. Ahogy a szobába léptem észleltem a megváltozott légkört. Dermesztően fagyos volt bent a levegő, mintha nem is a kamrába, hanem valami fagyasztóládában kuporognék. Az állványokon roskadoztak az ételek és üdítők. Az egyik ilyen mellett volt maga a fagyasztó, amihez közelebb lépve még jobban fázni kezdtem. Hirtelen kaparászás hangok szöktek fülembe a fagyasztó mögül, tudtam jól, hogy Szellem az, aki bemászott oda, ugyanis, mint minden macska, ő is talált magának valahol egy kis búvóhelyet. Leguggoltam, kezemet előre nyújtottam, hátha elérem őt, de sokáig csak a levegőben hadonásztam, míg végül megérintettem a szőrét. Bár nem láttam, de tudtam, hogy ő az, ezért elkezdtem szólongatni. 
- Szellem, most már igazán kijöhetnél onnan - végig húztam kezemet rajta. Éreztem, hogy a szokásosnál is durvább tapintású a szőre, ezt igazán furcsálltam. - Szellem? 
Meghallottam a nyávogást. A probléma ezzel csak ennyi volt, hogy a hang, amit cicám adott ki a hátam mögül jött. Felé fordítottam a fejem, és láttam, tényleg ott állt az ajtóban. De, ha ő ott volt, akkor én mégis mi a fenét simogattam? 

11 megjegyzés:

  1. Naneee...:OOO Szokás szerint este írtad, igaz?:D Remélem úgy rettegtél, mint én ;)
    Amúgy... Mr.TitokzatosanSzexy-t tessék visszahívni! Nicole meg... hát, ú Nicole... Ez a macska pedig kikészít:DD
    Imádtam, mint mindig! <3
    Puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kivételesen a végét nem este írtam, de még így is kirázott a hideg az egésztől.:D
      Gonosz cica, gonosz Nicole, és gonosz Amanda, amiért nem hívta egyből vissza szegény, aranyos kis Damient.:(

      Törlés
  2. Szia! :)
    Nagyon tetszik a blogod, esetleg benne lennél egy (pontosabban két) cserében? Természetesen mindkettőre kiraknálak :)
    A blogok: http://our1sttimetolove.blogspot.hu/
    http://anotherworld-wp.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  3. Szia!:)
    Najó...most történt meg az, hogy konkrétan nem jut eszembe semmi, amit leírhatnék:D Fantasztikus rész lett (csak úgy, mint a többi) és az a macskás jelenet a végén...hmm kíváncs vagyok mi lesz ebből:D Bevallom hiányzott Damien a fejezetből, de most ez így jobb volt, hogy kaphattunk megint egy barátnős részt. De azért Amanda mindenképp hívja vissza a srácot!:D
    (Hát...talán mégis eszembe jutott egy-két sor:D)

    Ölel: Renee:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:D
      Köszönöm, hogy írtál, mindig nagyon jól esik olvasni a hozzászólásokat.:3 A végéhez csak annyit fűznék hozzá, hogy szerintem elég undorító lett.:D Damien nekem is hiányzott, de sajnos ebben a részben nem szerepelhetett. Na, de majd a következőben! ;)

      Törlés
    2. Én is úgy gondolom, hogy az eléggé...undorító volt:D De amúgy most akkor az egy egér volt, vagy mi? Ha valami más, akkor inkább nem akarom tudni:D

      Törlés
    3. :DDD Majd a következő részben kiderül, csak ennyit mondhatok.:D

      Törlés
  4. Szia...
    Remélem még emlékszel rám...én nem felejtettelek el! Szégyellem is magam, hogy nem olvastam a kedvenc blogomat, de suli hajtás volt + egyéb dolgok :D viszont jelentem visszatértem és amint behozom a lemaradásom extra hosszú véleményt fogok írni!!! :DD Továbbra is imádom a hapsikát :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:D
      Dehogyis felejtettelek el, már kezdtem aggódni, hogy talán már nem tetszik a történet, de akkor most megnyugodtam.:3

      Törlés