2016. augusztus 6., szombat

21. fejezet

Csókolom!^-^
Remélem, mindenkinek sikerült túlélnie ezt az egy hetes szünetet új ÖBB rész nélkül. Úgy érzem, ez a fejezet tökéletes lesz a visszatéréshez, ugyanis szerintem eléggé hátborzongató lett. De erről döntsetek ti.:D 
Jó olvasást!








Nicole







„Lonely shadows following me
Lonely ghosts come calling
Lonely voices talking to me”





Hatalmas porfelhő. Ez volt az első dolog, amit megtapasztaltam, mikor felnyitottam a láda tetejét. Köhögve hessegettem el magam elől a szürkeséget, majd amint újra kitisztult minden, lepillantottam a doboz belsejébe. Nem is tudom, mit vártam, mi lesz benne. Talán csontvázak, egy emberi fej, néhány boszorkánykönyvvel és egy ouija táblával? 
Mióta itt éltem, ezer százalék, hogy paranoiásabb lettem. Jó párszor fel is tettem magamnak a nagy kérdést; miért vagyok még itt? De sajnos a választ a kérdésemre nem találtam. Egyszerűen foghattam volna a cuccaimat, és se szó, se beszéd leléphettem volna az első adandó alkalommal. Mégsem tettem. Akkor még nem tudtam, hogy mi az, ami ideköt. Lebilincsel, szinte magához láncol, és fogva tart. 
Mintha egy apró bogár lettem volna az éjszakában, amit egy lámpa halvány fénye magához vonz, és csakis akkor tudom, hogy bajban vagyok, mikor már megégettem magam. 
A láda belsejét pókhálók díszítették, már ha azt lehet díszítésnek nevezni. Nem tartalmazott sok mindent, mindössze egy kisebb és egy közepes méretű dobozt. Ostobaságnak véltem egy dobozt tartani egy másikban, arra gondoltam, aki belehelyezte a ládába a holmikat nagy matroska baba rajongó lehetett.  A kisebbikhez nyúltam először. Éreztem milyen könnyű, azt hittem nincs is benne semmi, ám mikor felnyitottam az aranyozott mintájú tetejét, rájöttem, hogy nem volt igazam. Első ránézésére egy egyszerű ékszerdoboznak tűnhet, ám sokkal több volt annál. 
Egy zenélő balerina doboz. 
Emlékeztem, a nővérem folyton ilyet akart. De nem ám, egy műanyag, kínai játékszert. Hanem egy igazi, régimódi zenedobozt, ami jól mutatott volna a polcán. Ez pedig pontosan olyan volt. A benne lévő szőke táncosnő rózsaszín tűszoknyát viselt, két kezét a feje felé tartva egyensúlyozott az egyik lábán, míg a másikat behajlítva tartotta. Mögötte pedig egy ovális alakú tükör helyezkedett el, amiből jól láthattam magam. Mivel érdekelt mi van a másik dobozban, ezt egy kicsit félretettem, és a nagyobbikért nyúltam. Ez már egy fokkal nehezebb volt, mint az előző. Mikor megráztam, hallottam, hogy valami zörgött benne. A lakatjához nyúltam, enyhén rozsdás volt már, ám az igazi problémát nem ez okozta. 
Nem nyílott. Hiába próbálta szétfeszíteni, meg se mozdult. Újra a ládába kukkantottam, hátha valahol meglelem a kulcsot hozzá, de sajnos hűlt helye sem volt neki. Sóhajtva huppantam le a padlás fapadlójára. Csalódott lettem, amiért nem tudtam kinyitni, és persze kíváncsi is, hogy vajon mit rejthettek el ennyire ebben a tárolóban. A zenedobozra pillantottam, majd kézbe kaptam azt is, és lesiettem a talált holmikkal a földszintre. 
Odalent csend uralkodott, szokás szerint, fogalmam sem volt, hogy Szellem merre kószálhat, de ami még furcsábbá tette a helyzetet, az az volt, hogy a reggelijéhez sem nyúlt hozzá. Mikor helyet foglaltam a kanapén, magam elé állítottam a zenedobozt, majd a hátulján lévő kart jó párszor megtekertem. 
„Lásd meg a tükörképed”
Ez a felirat állt a dobozka elején. Ennek teljesen igazat is kellett, hogy adjak, hisz a tükör sosem hazudik arról, kik is vagyunk valójában. 
Mikor felnyitottam a tetejét, a kellemes dallam felcsendült, és a balerina forogni kezdett. Ismerős volt a muzsika, ami bejárta a helyiséget, biztos, hogy hallottam már korábban is. Talán gyerekként. Figyeltem, ahogy forog, forog és forog. Szinte megbabonázó élmény volt sokáig nézni a balett táncos mozgását. A tükörbe nézvén megpillantottam, ahogy farkas szemet nézek a tükörképemmel. Ekkor azonban mást is megláttam. A vállam felett, mintha valami vörösen izzott volna, és egyre csak közeledett felém. Tekintetem a tükörre tapadt, levegőt is elfelejtettem venni, mikor szemem találkozott az övével. Fekete volt, mint egy sötét lyuk, amibe ha beleesel, soha többé nem látod a Napot. Annyira sötét volt, annyira… gonosz. 
Alighanem, majdnem sikítva fordultam meg, hogy jobban szemügyre vegyem a mögém settenkedő alakot, ám arra egyáltalán nem voltam felkészülve, amit láttam. A zene éppen hogy csak elhalkult, mikor levegő után kapkodva kerestem a megfelelő szavakat. 
- Mi a…
- Tudod, igazán megtanulhatnád bezárni az ajtót - kezdte csilingelő hangján. - Csak megfogod a kulcsot, beteszed a zárba, elfordítod és voila - tárta szét a karját. - Nem olyan nehéz. 
Az ajtó bezárása nem is, de azt elhinni, hogy Nicole állt előttem, elég nehéz volt.  
- Mit keresel itt? - Hangomon érezni lehetett, hogy mennyire zavarba jöttem. Mondjuk, nem tudom mitől, de olyan érzés fogott el, mintha épp azon kapott volna rajta, hogy jointot tekerek magamnak. Miért mászkál be a házamba engedély nélkül? 
- Tegnap szó nélkül eltűntél. Aggódtam, hogy valami baj van. - Kezével a kanapé támlájára támaszkodott, majd körbe nézett a nappaliban.
Az asztalon még mindig ott voltak a tányérok, amikből elfogyasztottuk a reggelinket Damiennel.  A fura zenedobozról nem is beszélve. Talán tényleg jobb lett volna, ha füvezés közben nyit rám. 
- Hadd találjam ki… nem akarom tudni, hogy miért tüntetek el tegnap este olyan gyorsan. 
- Jól mondod. - Mosolyogni akartam, de helyette egy fura grimasz ült ki arcomra. 
- Oké! - csapta össze tenyerét, majd hogy elűzze a kínos csendet, tovább beszélt. - Tudod, ki keresett fel? 
- Obama? 
- Majdnem - nevetett fel. - Az idősek otthonából hívtak, ahol a nagyi lakik. Valamiért nagyon szeretne találkozni velünk. 
- Velünk? - mutattam magamra. 
- Igen. Engem is meglepett a dolog. Kezdjek féltékeny lenni? 
- Nem, még nem kell - vigyorodtam el. - Ma akarsz menni? 
Miután helyeslően bólintott, eszembe jutott Damien, akivel megbeszéltem, hogy visszajön, amint végzett otthon. 
- Felmennél a telefonomért? Addig én ezeket elpakolom - pillantottam a tányérokra, mire sarkon fordult, és a lépcső felé vette az irányt. 
Nem telt sok időbe, mire az összes holmit elmostam, maximum öt perc lehetett összvissz. Ám Nicole még mindig nem tért vissza. Kételkedtem benne, hogy eltévedt a szobákban, hiszen nála jobban ki ismerhetné még ezt a házat? Ezért is szóltam fel neki szórakozott hangon. 
- Nem ilyen kicsi a telefon, hogy ne találd meg. 
Síri csend. Válasz akkor sem érkezett, mikor már a lépcsőnél álltam, hogy utána menjek. Lehet, megette őt Szellem, ha már a reggelijéhez nem nyúlt. 
Amint fent voltam a szobámban, megnyugodhattam, hogy a macskám nem változott vérengző vadállattá, ugyanis barátnőm az ágyamon üldögélt, háttal nekem, kezében egy papírt szorongatva. Felettébb kíváncsivá tett a dolog, hogy vajon mi kötötte le ennyire a figyelmét, ezért bátorkodtam megközelíteni őt. 
- Mit olvasol? - érdeklődtem mosolyogva, mikor megálltam mellette. 
Felnézett rám, de bárcsak ne tette volna. Szemében csalódottság, szomorúság és düh csillogott, viszont nekem fogalmam sem volt, mitől lett ilyen. Aztán elolvastam a papíron lévő első sort. 
Sosem gondoltam volna, hogy eljön ez a pillanat. Mindent megtettem annak érdekében, hogy ne derüljön ki, és úgy tűnik, felküldeni a legjobb barátnőmet a mobilomért a szobámba, ahol a legféltettebb titkaimat rejtegetem, nem volt jó ötlet. Haragudhattam volna rá, amiért beleolvasott a cuccaimba, de azzal nem oldottam volna meg semmit. Igazság szerint, nem tudtam, mit is mondhatnék neki, így inkább vártam, hogy ő szólaljon meg először. 
- Miért nem mondtad el? - kérdezte halkan, szinte már-már suttogva. - Miért nem mondtad el az igazat, a hazugság helyette? 
- Nos, gyakorlatilag nem hazudtam. Csak nem mondtam el mindent - próbáltam menteni a menthetőt, elég rosszul. 
- Azt mondtad, eljöttél az egyetemről - emelte fel a hangját. 
- Hát, igen. Eljöttem. - Úgy éreztem, azzal nem teszek jót magamnak, ha most zavarba jövök, és sírva kérek bocsánatot a dolgokért, így muszáj volt a sarkamra állnom. 
- Azért, mert kirúgtak. Ez nem ugyanaz! - pattant fel az ágyról, majd újra a papírra tekintett. - Megtámadtál egy professzort. 
- Oké, tudod mit? Ehhez nincs semmi közöd - vettem ki a kezéből a papírt, majd ledobtam az ágyra. - Felejtsük el, és inkább menjünk. 
- Elmentem a kedvem a kocsikázástól. 
- Komolyan? - Ekkor én emeltem fel a hangom. - Most megharagudtál? Mit fogsz csinálni? Nem szólsz hozzám és letiltasz Facebookról? 
- Hazudtál nekem! - mutatott magára sértődötten. - Elmondhattad volna, de nem tetted. Ez olyan, mintha nem bíznál bennem. 
- Nem arról van szó, hogy nem bízom benned. 
- Akkor miről? - Karba tette kézzel és várakozó pillantásokkal méregetett engem. 
- Mégis mit vártál, mi lesz? - tettem fel a költői kérdést. - Ott voltam, mikor meghalt a családom. Megmenthettem volna őket, ha nem megyek el otthonról. Azt hitted, ezek után olyan könnyű lesz nekem? 
- Ezt sosem gondoltam. - Hangjában ekkor megéreztem a megbánás első jeleit, de ez nem állított meg abban, hogy befejezzem a mondandóm. 
- Az a fickó megérdemelte, amit kapott - néztem bele a szemébe, majd oldalra biccentettem a fejem. 
- Nem - suttogta, miközben megrázta a fejét. - Nem akart semmi rosszat. Érthető, hogy kiakadtál, csak két hét telt el a baleset… 
- Baleset? - vágtam bele a szavába. - Az nem egy baleset volt. Valaki okozta azt a tűzet, és az a valaki még mindig köztünk van. És hidd el, addig nem nyugszom, míg rács mögé nem kerül. Vagy rosszabb helyre. 
Éreztem, amint sebesen ver a szívem. Lemertem volna fogadni, hogy a kezem is remeg. De nem érdekelt. Ezt el kellett mondanom neki, különben nem értené meg azt, amit tettem. 
- Van még valami, amit elakarsz mondani? - kérdezte gyanakvóan. 
- Na, és te? 
Úgy tűnt, ezzel a visszakérdezéssel eléggé megleptem, ugyanis először csak zavartan nézett rám, majd egy rövid fészkelődés után válaszolt csak. 
- Nincs. 
- Remek! - mosolyodtam el, majd a telefonomért nyúltam, hogy írjak Damiennek. 
Magamon éreztem barátnőm fagyos tekintetét, és mikor rájött, nem tervezek bocsánatot kérni, vagy bármit is mondani, fogta magát, aztán elindult kifelé a szobából, de az ajtóban megtorpant. 
- Tudod, ha valaki nagyon erősen hisz egy hazugságban, akkor az néha a valóssággá válik a fejében.  Ez teszi őket őrülté. 
Nem néztem rá, de megmertem volna ráesküdni, hogyha szemmel képes lenne fájdalmat okozni, akkor már rég kórházba küldött volna. És ha ez nem lenne elég, még őrültnek is hívott. 
Kis ribi. 
Amint megírtam Damiennek, hogy ne jöjjön át, arra az elhatározásra jutottam, hogy ez a vita, nem fog semmiben megakadályozni. Legfőképp abban nem, hogy meglátogassam Juliet Lived-et, aki sokkal többet tudna erről a házról mondani, mint bármelyik feljegyzés vagy könyv. Valószínűleg elég abszurd látvány lesz, ha külön érkezünk meg Nicole-lal ugyanahhoz a személyhez, de hát ő akarta így. 
A két órás út viszonylag gyorsan eltelt, bár be kell valljam, jobb lett volna egy kis társaság, de így legalább végig tudtam gondolni a délelőtt történteket. Nyílt titok, hogy Nicole és én is rettentően makacsok tudunk lenni, sőt, talán egy kicsit hisztisek is… na, jó. Nagyon hisztisek. Viszont emiatt is jöttünk ki eddig olyan jól. Remek volt régen együtt utálni mindent és mindenkit. Ő volt számomra a tökéletes barátnő, bár, akkor nem kellett ilyenek miatt veszekednünk. Végül arra jutottam, hogy az ilyen vitáktól csak szorosabb lesz a barátságunk, hiszen, lehet, hogy elég csúnya dolgokat gondoltam róla pár órával ezelőtt, attól még ugyanúgy szeretem. 
Az öregek otthonában már ismerős volt minden, de ennek ellenére, ugyanúgy az egyik nővér kísért fel Juliethez. Szerencsére, Nicole-t sehol nem láttam. Valószínűleg még mindig Jamie-nek panaszkodott amiatt, hogy nem mondtam el neki a teljes igazságot, de nem baj. Majd megbékél. Mikor nem a lépcsőn felfelé mentünk a nővérrel, hanem elhaladtunk mellette, rájöttem, hogy Juliet az udvarban lesz. Odakint hét ágra sütött a Nap, a madarak énekeltek, a gyenge szellő pedig finoman a hajamba kapott. Nem is volt kérdés, miért pont idekint találkozom a hölggyel. Juliet egy padon ücsörgött, miközben valamit matatott az előtte álló asztalon. Háta mögött terebélyes rózsabokrok és fák nyújtottak számára árnyékot. 
- Üdv! - köszöntöttem őt mosolyogva, amint az asztala előtt álltam. 
- Szia! - derült rám. - Csak így egyedül? 
- Nicole, valószínűleg később jön - foglaltam helyet a vele szemben lévő székben. Ekkor láttam meg, hogy mit is csinált az előbb az asztalon. Szókirakózott. 
- Ó, de azért minden rendben vele, ugye? - aggodalmaskodott. 
- Persze, jól van. Kicsit sovány, de attól még remekül van - próbáltam viccelődni, és úgy tűnt, sikerült is megnevettetnem.  
- És te, hogy vagy? 
- Velem is minden oké, csak kíváncsi vagyok, miért akartál velünk találkozni. 
- A múltkori beszélgetésünknek olyan hamar vége lett… - rázta meg a fejét, majd tovább rakosgatta a betűket a táblára. - Még mindig abban a házban laksz? 
- Igen, és úgy tűnik, még elég sokáig ott leszek. 
- Ennyire tetszik? - mosolygott rám. - Mintha múltkor azt éreztem volna, hogy menni akarsz onnan. 
- Akkor még azt hittem, hogy furcsa dolgok történnek ott. 
- És most már nem hiszed azt? 
- Nem - ráztam meg a fejem. Most már tudom. 
- Végre valaki, aki nem fél attól, hogy kísértetek lakják - kacagott fel. 
- Kísértetek?
- Elgondolkodtál már azon, hogy milyen szórakoztatóak lehetnek a nevek? - váltott témát hirtelen. Nem igazán tudtam hova tenni ezt a gyors változást, így először nem is fogtam fel, mit kérdezett. 
- Még soha. 
- Tudod mit jelent a neved? - Nemleges válaszként megráztam a fejem. - Milyen kár! És mi az, ami az enyémről eszedbe jut? 
- Ó, hát a Julietről rögtön Rómeó és… 
- A vezetéknevemről - mosolyodott el, majd ujjával megütögette a kirakós táblát. 
Lived
A saját vezetéknevét rakta ki, de először még nem értettem, miért. 
- Olvasd visszafelé - somolygott továbbra is, én pedig eleget tettem a kérésének. 
- Devil, mint az ördög. - Arcomra egy kínos mosoly ült ki, ő pedig, mintha épp egy nagyon jó viccet mondtam volna nevetni kezdett. 
És csak nevetett, megállás nélkül…

- Szóval, csak úgy elkezdett röhögni. Mintha az év poénja hangzott volna el. Tökre kiakadtam - panaszkodtam a telefonba Damiennek, miközben az ágyamon feküdtem. Hallottam, amint jól szórakozik ezen. - Ez nem vicces. Nagyon ijesztő volt. 
- Még csodálkoztál, hogy félek az öregektől. 
- De ő más volt. Most pedig úgy viselkedett, mintha valami őrült lenne. És nem is értem, mire akart utalni ezzel a neves cuccal. - Mikor Juliet épp jót nevetett valamin, úgy döntöttem, csinálok egy képet a kirakójáról, ugyanis a nevén kívül más szavakat, betűket is láttam rajta, amik talán még jól jöhetnek, ha ráakarnék jönni, mi folyik ebben a házban. 
- Remélem, nem hiszed azt, hogy ő az ördög. - Látnom sem kellett ahhoz, hogy tudjam, épp egy óriási vigyor van az arcán. 
- Nem pont ő… de észrevetted, hogy az egész családnak ez a vezetékneve. Mintha direkt nem akarnák megváltoztatni. 
- Figyelj, attól, hogy ma összevesztél Nicole-lal, még nem jelenti azt, hogy ő az Antikrisztus. Nem elég menő hozzá. 
- Kicsoda? 
- Mindegy. 
Sóhajtottam. 
- Tuti, hogy rémálmaim lesznek ezután. 
- Szeretnéd, hogy átmenjek? 
Már este tíz óra is elmúlott, így akármennyire is szerettem volna Damiennel aludni, már nem rángathattam át.
- Nem, már késő van - válaszoltam kissé lemondóan. - Elmegyek aludni. 
- Rendben, akkor én is. És akkor találkozunk az álmodban, hogy megvédjelek a gonoszul kacarászó öreg néniktől. 
- Nagyra értékelem lovagiasságod… Jó éjt! 
- Jó éjt, kicsim. 
Szívemben boldogsággal, arcomon pedig egy vigyorral bontottam meg a vonalat, miután elköszöntünk egymástól. 
Telefonomat az éjjeli szekrényre helyeztem, majd bebújtam a takaró alá. Arra gondoltam, hogyha a sors ma este is rémálmokkal ajándékoz meg, akkor csak hajrá. Állok elébe! 
Ahogy lehunytam mindkét szememet, éreztem, amint egyre jobban és jobban süllyedek, egészen addig, míg teljesen el nem aludtam.  Ám nyugalmam nem sokáig tartott. Pillámat lehunyva tartottam, csak a hallásosra támaszkodtam, ugyanis valami furcsa, az éjszakába nem illő zaj ütötte meg fülemet. Mintha valamit sikáltak, súroltak volna mellettem. A padlót. 
- Utálom, mikor valami koszos - hallottam meg a távolinak tűnő, mégis túl közeli női hangot mellőlem, amiből rögtön rájöttem, ki az. 

10 megjegyzés:

  1. Már alig vártam a mai napot!!! :D
    És igen, annyira tudtam, hogy valami nem stimmel Nicollal. A tükör nem hazudik.
    Ez a neves dolog iszonyat jó! Lived=Devil... Szerintem az egész család úgy ahogy van velejéig romlott.. Kiráz tőle a hideg.
    Nem igazán értem viszont Nicole reakcióját Amanda kirúgását illetően. Ha tényleg olyan jó barátnője lenne, nem lenne ez miatt dühös rá. De ugye van egy gyanúm, ami már 99%-ig biztos, és így nem is lehet jó barát :D
    A nagymama ijesztő volt. Végig futott a hideg a rajtam. Idős nénike ördögi kacaja brrrr...
    Damien, mint mindig, most is aranyos volt, igaz keveset szerepelt, deee... még mindig irigylem azt a lányt :D
    További szép napot!
    Yana.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, hát örülök, hogy ennyire vártad ezt a napot, bíztam benne, hogy tetszeni fog.:3 Igen, a neves dologgal már jó régóta készülök, talán ez volt a legelső dolog, amit kitaláltam, mikor megszületett a fejemben az ÖBB ötlete.:D Nicole hisztizik, de ahogy Amanda mondaná, majd megnyugszik...vagy nem.:O
      A nagyi szerintem is ijesztő volt, főleg, mivel tovább gondoltam az egész jelenetet, és rémisztőbbnél rémisztőbb indokok jutottak eszembe, hogy vajon min kacarászott. Damienke azért szerepelt ilyen keveset, mert az előző részben sokat rontotta itt a levegőt.:DDD Nemám. Imádom őt!^^

      Törlés
  2. Oh, Jó ég! Tökéletes, mint mindig... Damien ide kérem, MOST... Ja, és pfejj de tudtam, hogy Nicollal valami nem oké.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy Damien Rollins rendelve.:DD Sajnos, nem tudom megígérni, hogy megérkezik.:o
      Nicole mindenki szemében gyanús.:o Én vagyok az egyetlen, aki szereti.:D

      Törlés
  3. Uram isten. Amikor az a tükrös rész volt... És írtad h Nicole az... 5X kellett újra olvasni. Nekem azóta gyanús,hogy a kedves anyosa mondta.. Ez nagyon beteg resz volt. Az utolsó mondat pedig..:) nagyon értékelem mikor ilyen a vége valaminek:).ja nem.:3 Olvasni akarooom tovaaabb!:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, hogy említetted a kedves anyóst.:D Hamarosan újra szerepelnie kell.:o
      Szerintem is eléggé ijesztő rész volt, mondjuk a számomra mindegyik az.:DD
      Örülök, hogy tetszett!*-*

      Törlés
  4. Tudtaaam... annyira tudtam:D Nicole valahogy sosem volt a szívem csücske, nem nagyon vettem észre rajta, hogy az az igazán jó barátnő lenne. Ráadásul Lived=Devil, ez marha jó, észre se vettem:( Az egész családnak biztos köze van Luciferhez (legalább is szerintem):$ Damien még mindig kell, és addig nem nyugszom, még az enyém nem lesz!���� Azt hittem, hogy a ládában egy sokkal horrorisztikusabb dolog lesz, bár bevallom, hogy nekem ezek a zenélős dobozkák is olyan... ijesztőek:D

    Ölel: Renee<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én azt hittem mindenkinek leesett ez a Lived=Devil-es dolog, de akkor örülök, hogy nem.:D Ha maga a ládában nem is, de a másik dobozban, amit Amanda nem tudott kinyitni, még lehet valami horrorisztikus dolog.:o Majd meglátjuk.:DD
      ❤❤

      Törlés
  5. Szia!

    Juuj, de hiányzott már a blogod, és az egy hét kihagyás után már nagyon vártam a frisset, ami pofátlanul jó lett, és nagyot ütött. :D
    Komolyan nagyon fura volt az elején Nicole, ahogy csak úgy berontott Amandához, de aztán ez a kiakadása... Mondjuk, az is igaz, hogy elég durva, hogy megtámadott egy professzort.
    És ez a neves izé. Ááá! Végig itt volt az orrom előtt, és nem tűnt fel, olyan bosszantó ez. :D Amúgy zseniális húzás. A nagyi pedig nagyon megijesztett. Örültem, hogy visszatért, mert tud valamit, de fú, a hideg rázott tőle. :D Arra viszont nagyon kíváncsi vagyok, milyen szerepe lesz a zenedoboznak, a másik doboznak meg a további kirakott szavaknak. Jaj, annyi kérdés van bennem, és annyira várom a részt. Végül is már kedd van, nem kell már sokat várni. :D

    Maffia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Először is, örülök, hogy tetszett az új rész.
      Én tényleg azt hittem, hogy kb. már mindenki észrevette ezt a neves dolgot, nagyon meg vagyok lepve most. De persze örülök is, amiért sikerült meglepnem az olvasókat.:D A dobozok hamarosan visszatérnek, mert tényleg van még velük valami tervem.

      Törlés